Fotó: Martin Ambróz

Ottjártunkkor éppen a havat takarították a rimaszombati műfüves pályáról, de mozgást még alig észleltünk a pálya körül. Miroslav Bitala, az MŠK ügyvezetője gyorsan magyarázatot is ad a látszólagos tétlenségre, a napokban megérkezett havazás kissé felborította a klub ütemtervét, de biztosít bennünket, az elmúlt hetek túlmedializált történései (fociakadémia, egyes vezetők elbocsátása) után jövő hétfőn elkezdődnek minden egyes csapatnál az edzések, és már megvannak a távozott edzők utódai is.

Az elmúlt hónapokban a rimaszombati foci ügye nemcsak a helyi, hanem az országos sajtót is bőven foglalkoztatta, az elsődleges téma a fociakadémia létrejötte volt.

Miroslav Bitala, az MŠK ügyvezetője viszont hangsúlyozza, ez a városra tartozik. Ő kizárólag a tavaszi folytatásról nyilatkozik, s szeretné cáfolni egyúttal az egyes közösségi oldalakon megjelent hamis információkat, miszerint az MSK edzők nélkül vág neki a tavaszi idénynek. Tavasszal a felnőtt csapatot a füleki, egykori DAC-játékos Bari Jenő vezeti majd, aki korábban már dolgozott a rimaszombatiakkal. Az ősszel a batyiakat irányító Anton Jánoš munkájával elégedettek voltak ugyan a rimaszombati klub vezetői, de az anyagiakban nem tudtak megegyezni.

A cél továbbra is a feljutás a II. ligába, amelyre reális esélyük is van, hiszen jelenleg csak rosszabb gólkülönbséggel szorulnak a második helyre a rózsahegyi fakó mögött.

Ahogy Bitala jelezte, egyelőre egyetlen játékos sem jelezte távozási szándékát, de több játékost is tesztelnek majd, mivel szeretnének kialakítani egy legalább 15 fős keretet, amelyhez pár serdülő játékos szintén csatlakozik majd. Az edzőmérkőzések már a jövő héten elkezdődnek, először Putnokra utaznak Bari Jenő védencei.

Ősszel komoly indulatokat váltottak ki a fociakadémia körüli fejlemények (portálunkon többször is részletesen beszámoltunk erről), s a kialakult feszültségek miatt január elsejével Domik Attila sportigazgató, Rubint Richárd utánpótlás-menedzser és Balogh István ifjúsági edző is távozni kényszerült. A klub új sportigazgatója Balajthy Dezső lesz, a csapatvezető pedig Oto Fridrich.

Az ifjúsági csapatok munkáját id. Vojtech Kováč koordinálja majd, aki Losoncról érkezett, s komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkezik. Ahogy a többi távozót is a régióban közismert szakemberek váltják, így az U19-es csapat munkáját Ondrej Václavík, az U17-es csapatét Tomás Boháčik, a 15 éveseknél marad Csányi Csaba, ahogy az egy évvel fiatalabbaknál is Ivan Adam. A 13 éveseknél Domik Attilát Andrej Kamendy váltja, a 12 éveseknél Rubint helyére ifj. Vojtech Kováč érkezett, a 11 éveseket Marián Kudlík, a 10 éveseket Danyi László, a 9 éveseket id. Vojtech Kováč, a 8 éveseket Pál Tamás, a legkisebbeket Danyi László és id. Vojtech Kováč várja majd.

Gondoltak az óvodás korosztályra is, két projektbe (Labdát szedj és ne drogot!, Légy a legjobb góllövő!) is bekapcsolódnak,

mégpedig a Dobšinský illetve a Halász utcai óvoda gyerekeivel. Előbbi óvodában két csoportban 25, a Halász utcai óvodában 12 gyerekkel foglalkoznak. De a fiúk mellett a focizni szerető lányok is megtalálhatják a számításaikat a klubnál, akik szintén beneveztek egy regionális szintű bajnokságba.

Bitala is elismeri, hogy nagyon rossz állapotban van a stadion és a környéke, s bizony ráférne egy alapos rekonstrukció. Amennyiben nem jönne létre a sokak által várt fociakadémia (állítólag a miskolciak már szóban megegyeztek a losonciakkal), még van egy lehetősége a klubnak, a Szlovák Labdarúgó Szövetség ugyanis 750 ezer eurót ajánlott fel, amennyiben a klub 500 ezerrel hozzá tud járulni a felújítás költségeihez.

Megkérdeztük Rigó László alpolgármestert is, aki arról tájékoztatott bennünket, hogy az október 31-én, az előző képviselő-testület által elfogadott szerződést (ezt a miskolciak dolgozták ki, de a testület beépített egy pontot, miszerint a 30 éves határidő lejárta után, ha az egyik fél a szerződés befejezése mellett dönt, a másik félnek joga lenne megvásárolni a felépült létesítményeket), a miskolciak nem fogadták el, s bár a miskolciakat (Borsodsport Invest Kft.) meghívták a december 21-én lezajlott rendkívüli ülésre is, azon nem vettek részt, viszont 20-án küldtek egy levelet, miszerint hajlandóak a további tárgyalásokra is.

Közben viszont kiderült, hogy a miskolciak több környező településen, így Losoncon, Füleken, Rimajánosiban, Rozsnyón és Osgyánban ugyancsak folytattak puhatolózó tárgyalásokat.

Január végén tárgyalja a képviselő-testület a 2019-es költségvetést is, s ha a testület egyetért a beterjesztett javaslattal, akkor az ifjúsági csapat nagyobb összegből gazdálkodhat, mint 2018-ban. Erre szükség is lesz, hiszen az ifjúsági csapatok mintegy 200 kilométeres körzetben rendezik a bajnoki mérkőzéseiket, sokszor Zsolnára vagy Námesztóra is el kell utazniuk egy-egy mérkőzés erejéig. Miroslav Bitala reméli, hogy végre lecsillapodnak a kedélyek, s ismét a munkán lesz a hangsúly, mert a foci iránt érdeklődő fiatalból nincs hiány, s akár lesz fociakadémia, akár nem, a klub vezetése mindent megtesz azért, hogy a klub játékosai a legkisebbektől a felnőttekig otthon érezzék magukat, s elsősorban a játékra koncentráljanak.