Résztvevők Pawel Adamowicz meggyilkolt gdanski polgármester gyászmenetén (Fotó: MTI/EPA/PAP/Adam Warzawa)

Tízezrek kísérték pénteken utolsó útjára az észak-lengyelországi Gdanskban Pawel Adamowiczot, a város múlt hétvégén meggyilkolt főpolgármesterét.

Adamowicz koporsóját a gdanski Európai Szolidaritás Központból vitték át a Mária-székesegyházhoz, ahol szombaton helyezik végső nyugalomra. A koporsót szállító fekete halottaskocsit egyenruhát viselő haditengerész tisztek kísérték útján.

A Slawoj Leszek Glodz gdanski érsek által vezetett gyászmenet végigjárta azokat az utcákat, amelyeken Adamowicz egykoron sétált, elhaladt az elhunyt polgármester gyerekkori otthona mellett, ahol szülei jelenleg is laknak, és azok mellett az iskolák mellett, amelyekben Adamowicz egykoron tanult. A tömegben vonult Adamowicz felesége és lányai is.

Adamowicz koporsóját hat polgármester kollégája, köztük Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester vitte be a gdanski Mária-székesegyház épületébe, ahol Glodz érsek katolikus misét mutatott be, amelyen részt vett Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Adamowicz személyes barátja is.

A pénteki nap folyamán korábban körülbelül 300 városi polgármester és tanácsadó gyűlt össze szerte Lengyelországból, hogy az ellenzéki Polgári Platform (PO) meggyilkolt politikusának emléke előtt tisztelegjen egy rendkívüli ülés keretében a kikötőváros történelmi hajógyárában, amelyben 1980-ban életre kelt az antikommunista Szolidaritás mozgalom.

Emlékére lejátszottak egy halála után komponált ötperces zenedarabot a gdanski Szent Katalin templom harangjátékával, amelynek helyreállítását Adamowicz segítette.

(MTI)