47
A két világháború közti csehszlovákiai magyar politikáról, annak útkereséseiről keveset tudunk, pedig akár ma is tanulságos lehet. Ennek a politikai életnek volt jelentős képviselője a losonci földbirtokos Szilassy Béla (1881–1962).
Szilassy a budapesti főgimnázium elvégzése, a Kolozsváron és Genfben folytatott jogi tanulmányai, végül az óvári gazdasági akadémia látogatása után alapvetően gazdálkodásból élt losonci birtokán a Nagy Háború alatt. Feleségével, Földváry Erzsébettel 1916. március 4-én kötöttek házasságot.
Az egész család komoly támogatója volt a losonci református egyháznak, Szilassy Béla ennek előbb presbitere, majd 1914-től főgondnoka lett.
1916-tól a dunántúli református egyházkerület világi tanácsbírája, 1917-től a tolnai egyházmegye főjegyzője, végül 1921 májusától a dunántúli református egyházkerület cseh megszállás alá került részeiből alakult szlovenszkói dunáninneni református kerület főgondnoka lett.
Politikai szerepvállalása alapvetően 1920-ban kezdődött, amikor a felvidéki magyar pártok
egységes fellépésének megszervezésére létrehozták a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságát, melynek elnökévé választották Szilassyt Ótátrafüreden, 1920. december 7-én.
Szilassy felszólalásaiban több alkalommal tette nyilvánvalóvá, hogy az ideális politikai megoldás egy egységes magyar párt lenne,
de annak gyakorlati megvalósítását az 1920-as évek elején nem látta reálisnak, mivel a világnézetek és az életigények túlságosan is különböztek. Véleménye szerint tehát elsődleges célként kell tekinteni a kormánnyal elégedetlen pártok tömörítésére, mégpedig függetlenül azok nemzeti jellegétől.
Szent-Ivány Józseffel (1884–1941) együtt vezették a Komáromban, 1921. május 29-én megalakult Országos Magyar Gazdaszövetséget, egészen a Magyar Nemzeti Párt 1925. októberi megalakulásáig, amelynek egyik alelnökévé választották.
A párt az 1925. évi nemzetgyűlési választásokon elnyert szavazatok alapján hat képviselői és három szenátori helyet szerzett meg. Szilassy így szenátorként folytatta politikai pályafutását. Szintén tagja volt annak a négyes bizottságnak, mely hivatott volt tárgyalásokat folytatni az Országos Keresztényszocialista Párttal való együttműködésről. A közös fellépés azonban 1928-ban a szlovákiai tartománygyűlési választásokon még megoldatlan maradt.
Az első bécsi döntés után a parlament behívott képviselője, és az újonnan létrehozott Felvidéki Ügyek Tárca Nélküli Minisztere Hivatalának munkatársa lett.
1939 márciusában pedig a Felvidéki Birtokrendezési Ügyek Kormánybiztosságának teljhatalmú vezetőjeként azon dolgozott, hogy a korábbi csehszlovák földreform végrehajtása során a magyar lakosságot ért hátrányokat minél inkább megszüntessék.
1944-ben Németországba, majd 1950-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Ott hunyt el 1962-ben.
