Illusztráció (Fotó: fotolia.sk)

Szlovákia lakosságának több mint 86 százaléka támogatja a PET-palackok és fémdobozok betétdíjas rendszerének bevezetését, csak 10 százalék ellenzi a javaslatot. A megkérdezettek 96 százaléka számára az sem jelent gondot, hogy az italok vásárlásakor betétdíjat kell majd fizetni, amit csak az üvegek, vagy dobozok leadása után kapnak vissza, derül ki az AKO ügynökség idén januárban végzett reprezentatív közvélemény-kutatásából.

„Ez a felmérés is alátámasztja, hogy Szlovákiában az emberek készek a visszaváltási rendszer bevezetésére. Évente megközelítőleg egymilliárd PET-palack kerül forgalomba az országban. Jelenleg ennek 60 százalékát tudjuk szelektíven gyűjteni. A betétdíjas rendszer bevezetésével ezt az arányt 90 százalékra emelhetjük, azt hiszem, ez megéri a fáradságot” – jelentette ki a közvélemény-kutatás eredményeinek kapcsán Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

A felmérés szerint nem igazolódott be a betétdíjas rendszer egyes bírálóinak azon állítása sem, hogy a visszaváltás megzavarja a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét, és demotiváló hatással lesz az emberekre.

A válaszadók több mint kétharmada arra a kérdésre, hogy a visszaváltás megváltoztatná-e eddigi műanyaghulladék-szelektálási szokásaikat, azt válaszolta, úgy fogják osztályozni a műanyagot, ahogy eddig, mindössze 3 százalék közölte, hogy visszafognák a szelektálást.

A megkérdezettek 80 százaléka hajlandó többet fizetni az újrahasznosított műanyagból készült termékekért, s csak 15 százalékuk válaszolt nemmel. A felmérés a környezetvédelmi tárca alá tartozó Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség megrendelése alapján készült.

A betétdíjas rendszer 2022. január 1-től kerül bevezetésre Szlovákiában. A törvény ugyan már 2020-ban hatályba lép, azonban a gyártók és a forgalmazók kérésére a környezetvédelmi tárca két év haladékot adott annak bevezetésre, hogy műszaki szempontból biztosítani tudják az új rendszer működtetését.

A kötelező visszaváltás csak a 300 négyzetméternél nagyobb üzletegységekre vonatkozik majd. A speciálisan jelölt egyszer használatos PET-palackok és fémdobozok többségét automaták segítségével fogják begyűjteni, a kisebb boltokban esetleg manuálisan. A betétdíj a PET-palackok esetében 12 cent, a fémdobozoknál 10 cent lesz.

(Webnoviny.sk/Felvidék.ma)