Mézes Árpád és az egyik restaulált épületeleme, az ipolysági katolikus templom gótikus bejátara (Fotó: restauratorkamara.hu)

A Rozsnyói Bányászati Múzeum, a Kassa Megyei Önkormányzat kulturális intézménye újabb érdekes kiállítást készített az érdeklődők számára.   

A rozsnyói galériában immár másodszor mutatják be munkájuk eredményét a kiváló restaurátorok, Mézes Árpád és Koreň Alexander – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Munkájukkal még 2012-ben ismerkedhettek meg a rozsnyóiak, amikor Csütörtöki András komáromi szobrászművésszel közösen állítottak itt ki.

Mézes Árpád szobrászművész Zselízen él és alkot, családja révén azonban állandó kapcsolatban van Gömörrel és Rozsnyóval, ahol tanulmányai befejezése után a pályafutását is kezdte. Szakterülete a polikrómozott kőszobrok, építészeti elemek, falazatok és vakolatok restaurálása.

Pályája során restaurált már számos falfestményt, a fa- és kőplasztikákat, illetve műemléképületek részelemeit.

A rozsnyóiak a Petőfi- és Tichy-emléktáblák alkotójaként is ismerik.

Koreň Alexander elektrotechnikusként végzett, a restauráláshoz a képzőművészet iránti vonzalma vezette. Festői alkotómunkája során Gál Tibor docens, Haščák József festőművész, valamint Kuchta József rozsnyói festő útmutatásai voltak számára irányadóak. Mézes Árpád szobrászművésszel 1991-től dolgozik együtt.

Munkájára jellemző a tökéletes pontosság, ami a plasztikák és a legkülönbözőbb technikákkal készült faliképek restaurálásánál is megmutatkozott. Szülővárosában, Rozsnyón él és dolgozik.

A kiállításon fényképek és háromdimenziós mintapéldányok mutatják be a két restaurátor önálló és közös munkáját.

A felújított műemlékek a Rozsnyói járásból, illetve Szlovákia más területéről származnak.

A kiállítást február 22-e és április 15-e között tekinthetik meg az érdeklődők a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában.