Utunk Kistapolcsányba (Topoľčianky) vezetett, ahol nem győzték hangsúlyozni, hogy a Habsburgok nyári rezidenciája volt. A klasszicista épületszárnyban múzeum működik, természetesen a pénztár a kapu alatt, ahol szintén legomboltak rólunk jó pár eurót.
Az utazási programunkba az szerepelt, hogy: „Itt megcsodálhatjuk a 14 ezer kötetes könyvtárat, gyönyörű festményeket, bútorzatot és az egyedülálló kerámia- és porcelángyűjteményt.”
Belépve a vár előterébe, a vörös szőnyegről tilos lelépni (na, végre, valami jó!), nehogy megrongáljuk a juhar- és diófából készült intarziás parkettát, de aztán hamarosan a parkettába gyökerezett a lábam: két és fél méteres Masaryk állt előttem, bronzba öntve.
Ennek nem lesz jó a vége, gondoltam. Érdeklődni kezdtem, hogy mit keres itt, sejtelmes válaszokat kaptam, mások szerint nem is ő az, hanem barátja, Beneš, aki a magyar és német látogatók réme!
A kastély sok látnivalójával meg voltam elégedve, kivéve egy-egy szoba falán éktelenkedő beázással, de az ember tekintetét elvarázsolja a sok berendezési tárgy, például XVI. Lajos francia király aranyozott asztala Párizsból.
Az utolsó szoba jobbra Masaryk dolgozószobája volt, magyarázta a helyi idegenvezető (a mi idegenvezetőnk fordította), s hogy a gyönyörű íróasztala mögötti
kis asztalon Masaryk titkos, fekete telefonja látható, a másik oldalon pedig Beneš írógépe! Önkéntelenül az agyába ötlik az embernek, hogy netán ezen az írógépen kerültek papírra a hírhedt dekrétumok,
melyek kollektív bűnösnek nyilvánították a németeket és a magyarokat. Sajnos, még ma is érvényben vannak, nem töröltette el azokat az Európai Unió sem, amikor sorai közé felvették az akkor már Csehországra és Szlovákiára bomlott egykori tákolmányt.
Ezzel a sokat látott, dolgozószobának csúfolt szobával szemben volt a könyvtárszoba, ajtaja nyitva, vasrácsán keresztül látni lehetett a sok könyvet és egy mellszobrot az asztalon. A helyi idegenvezető a mi idegenvezetőnk kezébe nyomott egy lapot, amit felolvasott. A felolvasás lényege, hogy
a könyvtár gyűjteményében magyar, latin és német nyelvű könyvek találhatóak, a gyűjteményben csak egy szlovák nyelvű könyv van, de az nagyon fontos ősnyomtatvány…, aztán a vizsolyi biblia egy példánya.
A szlovák idegenvezető kulcscsomót himbált a kezében, kértem, hogy nyissa ki az ajtót, legalább a bibliát hadd nézzük meg, vagy miért nem tették az asztalra, hogy innen is látható legyen? Kulcscsomójával a biztonsági kamera felé mutatott, hogy nem lehetséges, mert be van kamerázva és riasztóval felszerelve a helyiség. Kerestük az összefüggést. Nincs összefüggés. Hiába az utazási program, nem csodálhatjuk meg a 14 ezer kötetes könyvtárat!
Magyar múltunk veszendőben, jelenünk legjobb esetben is csak etetés, az igazság elrejtése: ezek után a jövő számunkra tartogathat meglepetést? Igen, a V4-ek tartogatnak meglepetést, még az EU fővárosának is…
