Soltész Miklós (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A magyar kormány nemet mond arra a nemzetközi munkaerő- és emberkereskedelemre, amely az Afrikában született gyermekekkel akarja pótolni az európai gyermekhiányt – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Protestáns Fórum rendezvényén.

Soltész Miklós a miniszterelnök múlt vasárnap bejelentett családvédelmi akciótervének külföldi kritikáira reagálva azt mondta: elfogadhatatlan az a szemlélet, amely szerint egy afrikai édesanyától elvehető és más országba vihető a gyermeke csak azért, hogy ott egy olyan problémát orvosoljanak vele, amelynek megoldására az adott ország nem fordított gondot.

„Mi továbbra is áldozni a fogunk a gyermekekre és a családokra, tisztelni fogjuk a nőket és meg fogjuk becsülni az anyaság fáradalmait” – mondta.

Az államtitkár kitért arra is: a „hivatalos emberkereskedelem” Romániában és Ukrajnában is hatalmas szociális problémát okoz, hiszen több millió férfi ment külföldre dolgozni a jobb megélhetés reményében, és hagyta magára családját, gyermekét.

Ahelyett, hogy a segítséget, a munkát vinnék Romániába és Ukrajnába, ezeknek az embereknek a szellemi, fizikai képességeit használják fel a nyugati társadalmak arra, hogy továbbra is gazdagabbak legyenek mint a közép-, illetve kelet-európai társadalmak – tette hozzá.

Soltész Miklós kitért arra is: noha sokszor vádolják a kormányt azzal, hogy a határon túl csak a magyarokat segíti, valójában a határon túli magyaroknak nyújtott segítsége mindig támogatja a többségi társadalmat is.

Példaként említette a Kárpátalján, illetve Erdélyben létrehozott korai fejlesztő központokat, amelyek nemcsak a magyar, hanem az ukrán, illetve román gyermekek előtt is nyitva állnak.

A kormány szociálpolitikájáról szólva az államtitkár hangsúlyozta: 9 éve vallják, hogy a rövid távon nyújtott segítség mellett a közép-, illetve hosszú távú megoldás az,

ha az elesetteket abban segítik, hogy képesek legyenek megteremteni életfeltételeiket.

(MTI)