Fotó: TASR

Andrej Danko (SNS), a szlovák parlament elnöke és Radek Vondráček, a cseh képviselőház elnöke pénteken közös pápai audiencián vettek részt.

„Be kell vallanom, hogy rendkívül izgatott voltam, mert lehetőségem nyílt köszönetet mondani az általa terjesztett szeretetért és jóságért” – jelentette ki újságírók előtt Danko az audiencia után.

A házelnök elmondása szerint a vatikáni látogatásra a szláv hittérítő, Cirill halálának 1150. évfordulója alkalmából került sor. Cirillt Rómában temették el. A szlovák és a cseh parlament elnökeivel együtt a Vatikánba látogatott néhány római és görögkatolikus püspök is.

A küldöttség tagja volt továbbá Jaromír Čižnár szlovák főügyész és Pavel Zeman, a cseh legfelsőbb államügyész is. Danko egy kézi készítésű fujarát ajándékozott a pápának. Elmondta: ez az ajándék jelképes jelentőséggel bír a pásztorok és a szlovákok számára is.

Danko és Vondráček meghívták Ferenc pápát egy közös látogatásra Szlovákiába és Csehországba.

Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek ezzel kapcsolatban utalt rá, hogy a szlovák egyház képviselői az esetleges pápalátogatásra több lehetséges időpontot ajánlanak fel.

A pápa az audiencia keretében megáldotta azokat a kelyheket, melyeket a pozsonyi várban található Hétfájdalmú Szűz Máriának szentelt kápolnában tartott istentiszteleteken használnak majd.

A kápolnát tavaly újították fel Danko kezdeményezésére. Danko és Vondráček ezt követően közösen megkoszorúzták Jan Palach és Alexander Dubček római emlékművét.

Látogatásuk végén mindketten gratuláltak Jozef Tomkónak, a Népek Evangelizációja Kongregáció volt prefektusának, aki március 11-én töltötte be a 95. életévét.

(tasr)