(Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón ismertette az anyaországi és a külhoni magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítését célzó Testvértelepülési programok és együttműködések című pályázat, valamint a határon túli magyar ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatására kiírt pályázatok eredményeit.

A két pályázatot 2015 illetve 2016 óta írja ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság, mindkettőnek  2019. január 1. és 2019. december 31. között kell megvalósulnia. A testvértelepülési programokra az első évben 100 millió Ft volt a keretösszeg, ami tavaly is, idén is 250 millióra emelkedett.

Kiemelten fontosnak tartják, hogy személyes kötődés alakuljon ki az anyaországi és a külhoni közösségek: önkormányzatok, illetve önkormányzatok és a területükön működő különböző, intézmények között, hiszen a magyar-magyar kapcsolatok erősítése a nemzetpolitika legfőbb célja.

Pályázók a magyarországi települési és megyei önkormányzatok lehetnek, amelyek programjaikat egy-egy határon túli önkormányzattal kell, hogy megvalósítsák. Az elnyerhető összeg 500 ezer, illetve 2 millió Ft volt. 351 pályázat érkezett be, 349 volt érvényes és 274 lett támogatott. Az igényelt összeg duplája volt annak, mint amit ki tudtak osztani. 498 millióra volt igény,  mint említettük – 250 millió állt csak rendelkezésre.

A célok, amelyeket megjelöltek: meglévő együttműködés fejlesztése¸magyar történelemhez kapcsolódó események, évfordulók ünnepségének megtartása; oktatási és nevelési intézmények együttműködésének erősítése, kulturális örökség ápolása, de az államtitkárság támogatni tudja az új kapcsolatok felvételét is.

A sajtótájékoztató színhelyén láthatók a Kárpát-medencei gyarapodó értéktáráról montázs (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Néhány példát is említett Potápi Árpád János: Nyíregyháza Szent László öröksége jegyében Székelyfölddel működött együtt, vagy Balatonkeresztúr a „keresztúr” nevű települések 20. találkozóját rendezte, míg Budakeszi Ipolybalog és Beregdéda közti testvértelepülési kapcsolatok erősítéséért nyert 1 millió 800 ezer Ft-ot.

A kiragadott példák után megjegyezte, hogy

bár léteznek uniós pályázatok is, amelyek elnyerése nagyobb összegekkel jár, de bonyolultabb is, hosszabb időt is igényel a hozzájutás, és nem feltétlenül a magyar-magyar kapcsolatok erősítése a céljuk. Ezért hiánypótló ez a pályázat.

Az ifjúsági és cserkészközösségek tevékenységét támogató pályázatot 2016 óta hirdeti meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Első évben 50 millió Ft, a következőben 100 millió, 2018-ban 190 és erre az évre 250 millió Ft keretösszeggel írták ki a pályázatot. A 15-35 év közötti korosztályok közösségteremtő, közösség építést erősítő programjaira 500 ezer – 1 millió Ft közti összegre lehetett pályázni. A cserkész közösségeknél nem volt korhatár.

Összesen 359 pályázat érkezett be, és 349, vagyis 97% kapott támogatást.  65% Erdélyből, 17% Felvidékről, Vajdaságból 7.7%, Kárpátaljáról 7.4%, a többi pedig Muravidékről illetve Horvátországból érkezett be.