A VI. Magyar Majálisra május 3-án és 4-én (pénteken, szombaton) kerül sor. Főszervezője Dunaszerdahely Város Önkormányzata, társszervezők a Csemadok és az Országos Baranta Szövetség. A rendezvény helyszíne változatlanul a dunaszerdahelyi városi szabadidőpark.

A tavaly nagy sikert aratott tavaszünnepély szervezői idén is igazi programkavalkáddal várnak minden érdeklődőt. Céljuk továbbra is változatlan:

Ünnepeljen együtt magyar a magyarral!

A Magyar Majális szervezőstábja határozottan elutasítja a szlovák parlament által hozott, az állami szimbólumokról és azok használatáról szóló törvénymódosítást. A május 4-i szombati programok kezdetén ezért közös himnuszéneklésre hívnak minden magyart, hogy összefogva így fejezzék ki a törvénymódosítással szembeni elutasító álláspontjukat.

A programban a himnuszéneklés mellett élő koncertek, érdekfeszítő előadások, focibajnokság, barantabemutató szerepel, de a rendezvény elmaradhatatlan részét képezi a májfaállítás is. Pénteken este koncertet az Expired Passport ad. A majálison idén újra képviselteti magát Zoboralja. Továbbá az érdeklődők megismerkedhetnek felvidéki tehetségekkel és különböző polgári társulások tevékenységével is.

A rendezvényt öt irányvonal mentén tartják meg: ifjúság fellendítése, közösségek- és a Csemadok-család majálisba való bekapcsolása, előadássorozatok és magyarságtudat erősítése.

Az ópusztaszeri VII. Magyarok Országos Gyűlése előrendezvényekénti VI. Magyar Majális fővédnöke Potápi Árpád János a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A rendezvény szervezői várják önkéntesek, valamint árusok jelentkezését.