(Fotó: Komáromi Jókai Színház)

Pénteken mutatja be a Komáromi Jókai Színház legújabb nagyszínpadi produkcióját, John Kander – Fredd Ebb – Joe Masteroff: Kabaré című musicaljét Rusznyák Gábor m. v. rendezésében.

A darabot először 1966-ban a Brodway színpadán mutatták be, és hatalmas siker lett, 11 Tony-díjra jelölték, melyből nyolcat meg is nyert. Az 1972-ben bemutatott, Bob Fosse által rendezett filmváltozat Liza Minelli főszereplésével új stílust teremtett, a drámai musicalt. A filmet 8 Oscar-díjjal jutalmazták.

A történet a weimari köztársaság idején, Berlinben játszódik. A középpontban egy angol kabaréelőadó, Sally Bowles, és egy amerikai író, Cliff Bradshaw kapcsolata áll, és a háttérben zajló történelmi események. Kapcsolatuk sem egyszerű, de a helyzetet sok szempontból bonyolítja, hogy a szabadság és szabadosság városa felett gyülekeznek az árnyak, a Harmadik Birodalom árnyai.

Mint a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben olvasható:

a komáromi színházba látogató közönség élő zenével és táncosokkal megfűszerezett nagyszabású előadást láthat.

Tóth Károly, az előadásban a konferanszié szerepét alakító fiatal színész szerint: „A szex és a pénz vezérel mindent és mindenkit. A konferansziét is. A Kabaré erősen a képünkbe tolja ezt a világot. Tartok is egy kicsit a nézői fogadtatásról, mert nem hiszem, hogy az emberek eleget beszélnek a homoszexualitásról, a nem elfogadásról, az egyik ember másik feletti mindenhatóságáról. Mert ilyen tabutémákat feszegetünk.”

Az előadás főbb szerepeiben Tóth Károlyt m. v., Szabó Viktort, Mokos Attilát, Bandor Évát, Fabó Tibort, Holocsy Krisztinát és Holocsy Katalint láthatja a közönség. További szereplők: Bernáth Tamás, Béhr Márton e. h., Culka Ottó, Majorfalvi Bálint, Nagy László, Olasz István, Pálinkás Andrássy Zsuzsanna, Skronka Tibor.

A musical premierje április 5-én, pénteken 19 órai kezdettel lesz.