Illusztráció (Fotó: Aktuality.sk)

Kedden délután kellett volna megszavaznia a szlovák törvényhozásnak a himnusztörvényt módosító javaslatot. Az utolsó percekben azonban az SNS képviselőinek javaslata alapján későbbi időpontra halasztották a szavazást, mely így ma délelőtt zajlik.

Mint ismeretes, a Most-Híd törvénymódosító javaslata alapján a  természetes és jogi személyek továbbra is lejátszhatnák, illetve elénekelhetnék egy másik ország himnuszát.

A törvénymódosító javaslatról gyorsított eljárásban kedden késő délután szavaztak volna.

Ma hajnaltól életbe lépett a még márciusban elfogadott törvénymódosítás.

Az állami jelképekről szóló törvény a Most-Híd módosítása után is kimondaná, hogy a szlovák állami himnusz lejátszására vagy eléneklésére állami ünnepeken, emléknapokon, évfordulókon és más, országos vagy helyi jelentőségű események alkalmával kerül sor. Más állam himnuszát akkor játsszák le, ha jelen van az adott állam hivatalos küldöttsége.

Az SNS által jegyzett, állami jelképekről szóló törvényt Andrej Kiska államfő megvétózta, a vétót azonban a plénum pénteken letörte. Mivel az elnök a jogszabály egészét utalta vissza a parlamentnek újratárgyalásra, nem kerülhetett sor annak módosítására, csupán a törvény elutasítására vagy újbóli elfogadására. A törvény mellett 86 képviselő szavazott, az tehát továbbra is tartalmazza a külföldi himnuszok lejátszására és éneklésére vonatkozó, vitatott rendelkezést.

A Most-Híd által megfogalmazott törvénymódosító javaslatról szerdán szavaz a szlovák parlament.

(TASR)