A Spartak UJS Komárom röplabdaklub még 2017-ben elindította saját, régiót felölelő MINI OPEN for KIDS bajnokságát, mellyel a környékbeli települések iskoláinak tanulóival kívánják megismertetni a sportág szépségeit.

A mérkőzéssorozat a legkisebbeket célozza meg, lehetőséget adva a röplabdával jelenleg még csak ismerkedő gyerekeknek, hogy tornákon mérettessék meg magukat. Az edzések és a tornák során megismerkedhetnek a csapatsportágak atmoszférájával, a heti rendszerességű edzések adta jó érzéssel és a sikerélménnyel.

Bajnokságunk folyamatosan bővül újabb és újabb iskolák csapataival, így a 2017/18-as évad 8 iskolája után már 11 induló iskola 20 csapata vágott neki az idénynek.

Az alapszakaszban 5 csoportot alakítottak ki a szervezők, ügyelve arra, hogy a játékosoknak a lehető legrövidebb távolságra kelljen utazniuk. Az egyes csoportokban 4-4 csapat szállt harcba hónapról hónapra. Az aktuális helyszínről a csoportok tagjai döntöttek, figyelembe véve, hogy minden csapatnak lehetősége nyíljon az otthonában fogadni ellenfeleit. A tornákon szerzett pontok alapján kialakult egy sorrend, mely meghatározta, hogy a döntőben hányadik helyért játszhatnak a csapatok.

A gyermekek utazásáról és felkészítéséről az edzőik gondoskodnak, akik az adott iskola testnevelő tanárai, illetve klubunk edzői, s nagyon fontos szerepet töltenek be a gyermekek felkészítésében. Nemcsak nevelik, edzik, de fel is fedezik a gyerekekben rejlő tehetséget. Többek között nekik köszönhető, hogy a bajnokság folyamatos fejlődést mutat.

Egyre több gyermek látogatja edzéseiket és a MOK-bajnokság korhatárát túllépve ezeknek a gyerekeknek lehetőségük van bekapcsolódni a klub edzéseibe, melyet a Munka utcai Alapiskolában tart az utánpótlást edző Jobbágy Lajos.

Az itt sportoló gyerekek már az országos bajnokságban szerepelhetnek, így nyerve még mélyebb betekintést a versenysport, a mindennapos mozgás és az egészségtudatos élet világába.

A klub utánpótlásképzésének kiemelkedő eseménye a MINI OPEN for KIDS bajnokság nagyszabású döntője, melyre idén május 25-én a Komáromi Városi Sportcsarnokban került sor.

A bajnokságban szereplő 20 csapat kapott meghívást, de megtisztelte jelenlétével az eseményt Komárom város polgármestere, Keszegh Béla is. A résztvevő csapatok a mérkőzések kezdete előtt különböző színű mezeket kaptak a szervezőktől, így segítve az edzők feladatát, valamint erősítve a csapatok tagjai közti köteléket. A tornát Ferencz László klubelnök nyitotta meg, majd a sorsolást követően négy különböző pályán megkezdődtek a mérkőzések. A szülők, testvérek és hozzátartozók a nézőtérről izgulhatták végig a mérkőzéseket. Az éppen pihenő gyerekeknek a szervezők frissítőket biztosítottak, valamint a kihelyezett vízadagolókból felesleges műanyaghasználat nélkül tölthették újra kulacsaikat.

Izgalmas játszmákat láthattunk, melyek eredményeként az első helyet a Munka utcai Alapiskola „A” csapata szerezte meg. Második helyen Izsa csapata végzett, a bronzérmet pedig a Jókai Mór Alapiskola „A” csapata vihette haza. A díjátadó során minden résztvevő egyedi tervezésű érmet, a marcelházi McLloyd`s gyártó által felajánlott egészséges chips-et és a CHOCOMAZE jóvoltából finom csokit kapott. Az első három helyezett a klub dolgozói által egyedileg készített KENGU figurákat és serleget is hazavihetett.

Kiváló mérkőzéseket láthattunk, ahol a gyerekek igyekeztek a legjobb teljesítményt nyújtani annak érdekében, hogy csapatuk a legfényesebb érmet vihesse haza.

Az arcokon öröm tükröződött, a mozgás öröme. Részesei lehettek egy nagyszabású eseménynek, ahol az övék volt a főszerep és motivációjuk pozitív megerősítést kapott. A klub célja ezzel teljesült. A bajnokság jövőre folytatódik a harmadik évaddal.