Fotó: Új Egység Mozgalom közösségi oldala

Tegnap az Új Egység Mozgalom civil kezdeményezés szimpatizánsai, felvidéki magyarok, mintegy százan tiltakoztak az Úz-völgyében történt atrocitások miatt.

A szervezők azért választották a tiltakozás helyszínéül a pozsonyi román nagykövetséget, mert a román diplomácia arrogáns módon, az erdélyi magyaroktól való bocsánatkérés helyett, még őket hibáztatta, hogy román nemzetiségű emberek, futballhuligánok, meggyalázták a völgyben lévő első világháborús magyar katonasírokat.

A tiltakozó akció felszólalói között ott volt Patrubány Miklós az MVSZ elnöke, Tőke Ervin az EMNP politikusa, aki maga is ott volt „temetővédőként” az Úz-völgyben, ahol farkasszemet kellet nézniük a dühöngő barbár cselekedeteket elkövető román szélsőséges elemekkel, valamint Samu István az Új Egység Mozgalom részéről.

A szervezők a román nagykövetségre egy kétnyelvű (román-magyar) nyilatkozatot is eljuttattak, amelyet először az akcióra kirendelt szlovák nyomozóknak kellett átadni, majd átadhatták a nagykövetségnek.

A jegyzéket az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük:

ÚJ EGYSÉG MOZGALOM

Tiltakozó jegyzék

Pozsonyi Román Nagykövetség
Zrínskeho 13, 811 03 Bratislava

Tisztelt Steluţa Arhire Nagykövet Asszony,

Az Új Egység Mozgalom és szimpatizánsai mélyen elítélik a román szélsőségesek újabb barbár megnyilvánulását az Úz-völgyi katonai temetőben, amely kísértetiesen hasonlít az 1990-ben kiprovokált marosvásárhelyi magyarellenes megnyilvánulásokhoz.

Elfogadhatatlan bármilyen cselekmény egy temetőben,
azok engedélye nélkül, akik azt évtizedek óta gondozzák, különösen, ha az a
cselekedet ignorálja a nemzetközi egyezményeket, az adott ország törvényeit, ráadásul
rongáló jellegű megnyilvánulásában pedig sértő.

A Román Védelmi Minisztérium finanszírozta azokat a betonkereszteket, amelyeket az Úz-völgyi sírkertben állítottak fel, abban az 1917-ben felszentelt temetőben, amelyet ezidáig a magyarok gondoztak és újítottak fel, és amelyben elsősorban az első világháborúban elesett magyar katonák nyugszanak, és néhány orosz, osztrák és román katona. A törvényellenesen felállított betonkereszteket szándékosan magyar sírokra helyzeték, a védelmi minisztérium főtitkárának ötletét követve, aki még akkor tervbe vette ennek megvalósítását, amikor Kovászna megye prefektusa volt.

Nem vitatjuk a románok azon jogát, hogy az 1916-ban az Úz-völgyében elesett hőseikre méltóképpen emlékezzenek, de miért csak most került erre sor, az elmúlt 30 évben Dormánfalva önkormányzata miért nem kezdeményezte? Miért nem szerezték be az engedélyeket, miért nem tartották be a törvényeket?

A betonkereszteket elhelyezhették volna egy újonnan nyitott parcellába, elkerülve a magyar hősök emlékének meggyalázását. Az Új Egység Mozgalom felszólítja a román hatóságokat, hogy mihamarabb megoldást találjon a kialakult helyzetre mindkét fél megelégedésére. Szükségesnek tartjuk a felelősök kérdőre vonását, és a felállított betonkeresztek elköltöztetését egy új parcellába, visszaállítva az eredeti állapotokat.

Pozsony, 2019. június 12.

Tisztelettel, Samu István, a Mozgalom képviselője