Ferenc pápa (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Ferenc pápa szerint – amiként a kommunizmus idején az erdélyi görögkatolikus püspökök tették –, úgy ma is fel kell lépni a romboló ideológiák ellen. 

A katolikus egyházfő közel százezres tömeg előtt beszélt erről az erdélyi Balázsfalván (Blaj), ahol a vasárnap tartott szentmisén boldoggá avatta a romániai görögkatolikus egyház kommunista börtönökben elhunyt hét püspökét. Kijelentette:

Ma is olyan ideológiák születnek, amelyek alattomos módon próbálnak érvényre jutni, és megpróbálják elszakítani az embereket a leggazdagabb kulturális és vallási örökségüktől.

„A gyarmatosító ideológiák nem tekintik értéknek az embert, az életet, a házasságot és a családot, és a múltbelihez hasonló ateista, romboló javaslatokkal ártanak legfőképpen a fiataloknak és a gyermekeinknek, gyökértelenné téve őket” – jelentette ki.

A térség legértékesebb örökségeként említette az 1586-os tordai országgyűlést, amelyen Európában először hirdették meg a vallási és lelkiismereti szabadságot. Az erdélyi országgyűlés határozata büntette a radikalizmus minden formáját.

„Arra bátorítalak titeket, hogy vigyétek tovább az evangélium fényét a kortársakhoz. Harcoljatok, akárcsak az újonnan avatott boldogok a megjelenő új ideológiák ellen. (.) Legyetek a szabadság és a könyörületesség megvallói, elérvén, hogy diadalmaskodjék a testvériség és a párbeszéd a megosztottság fölött” – mondta Ferenc pápa. Mint mondta, a vérbeli testvériség a szenvedés korszakában gyökerezik, amikor a történelem által megosztott keresztények rájöttek, hogy közelebb állnak egymáshoz, és szolidárisabbak egymással. „Kísérjen az úton a Szűzanya oltalma és az új boldogok közvetítése” – fejezte be prédikációját az egyházfő.

A boldoggá avatott görögkatolikus püspököket a Rómához való hűségük miatt hazaárulás ürügyével börtönözte be a kommunista állam.

Háromnapos romániai látogatása utolsó eseményeként a pápa vasárnap a balázsfalvi roma közösséghez látogat el, majd a nagyszebeni repülőtérről indul vissza Rómába.

(MTI)