Fotó: tyzden.sk

Andrej Kiska volt államfő új pártját Robert Fico, a Smer-SD elnöke az ellenzék problémájának tekinti. „Nekem Kiska úr egyáltalán nem jelent semmit. Úgy gondolom, hogy így tekintenek rá a Smer-SD párt választói is. bennünket egyáltalán nem izgat, nem törődünk vele. Ez a liberálisok, az ellenzék problémája, a Smert egyáltalán nem érinti” – jelentette ki Fico.

A pártelnök ismét bírálta Kiskát, megemlítve például, hogy kormánygéppel utazott Pozsonyból Poprádra, illetve hogy hazudott az elnöki kampányának finanszírozásával kapcsolatban. Állítása szerint Kiska többször átverte őt is, például az alkotmánybírókkal összefüggésben. Arra is rámutatott, hogy a „nagy” országok vezetői közül senki sem fogadta őt a megbízatási ideje alatt. Úgy véli, ennek oka az, hogy a saját országát szidalmazta.

Andrej Dankót, az SNS elnökét nem lepte meg, hogy a volt államfő pártot alapít. „Talán csak Šeliga úr meglepetés, aki polgári aktivistának mutatta magát, de ilyen az élet. Az embereknek önálló véleményt kell alkotniuk, hogy tisztázódjanak bizonyos összefüggések ezeknek az embereknek a tevékenységével kapcsolatban” – közölte. Hozzátette: minden új pártot tisztel, mint politikai vetélytársat.

„Semmi új a nap alatt” – reagált Kiska pártjának megalakulására Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, hozzátéve, hogy Kiska még elnökként kezdett dolgozni a pártján. „Legalább egy hónapja tudjuk, hogy saját pártja lesz” – mutatott rá Bugár, aki szerint a média és a többi politikai párt mostantól nem úgy fog viszonyulni hozzá, mint államfőhöz, hanem mint a politikai küzdelmek egyik résztvevőjéhez.

Andrej Kiska volt államfő hétfői, besztercebányai sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy új politikai pártot alapít Az Emberekért (Za ľudí) néven. Az előkészítő bizottság tagjai Kiskán kívül Jana Žitňanská volt európai parlamenti képviselő, Juraj Šeliga, a Tisztességes Szlovákiáért (Za slušné Slovensko) kezdeményezés volt szóvivője, Mária Kolíková volt igazságügyi államtitkár és Michal Luciak, a volt elnök belpolitikai tanácsadója.

A parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzék elképzelhetőnek tartja az együttműködést Andrej Kiska volt államfő leendő, Az Emberekért (Za ľudí) nevű pártjával. Igor Matovič, a parlamenti OĽaNO mozgalom elnöke ugyanakkor rámutatott: a jó együttműködés nem átveréssel kezdődik.

„Üdvözöljük az együttműködési ajánlatot, viszont ellentmondásos kijelentéseket hallottunk. Egyrészt az együttműködésről beszélt, másrészt arról, hogy szét akarja verni a mozgalmunkat, és magához akarja csábítani Veronika Remišovát. Az őszinte együttműködés nem így kezdődik” – jelentette ki Matovič, aki szerint Kiska mindent megtesz azért, hogy Remišová átlépjen a pártjába. Az OĽaNO elnöke ennek ellenére is fontosnak tartja az együttműködést, hogy ne vesszenek el a demokratikus szavazatok.

Boris Kollár, a Család Vagyunk (Sme rodina) mozgalom elnöke Kiska pártjának bemutatására reagálva azt mondta, bombasztikus szavak hangzottak el, de ő meg akarja várni a konkrét programot is. Az ideológiabeli és egyéb különbségek ellenére nem zárta ki az együttműködést az új párttal. Attól nem tart, hogy az emberei átlépnének Kiskához.

A parlamenten kívüli Progresszív Szlovákia (Progresívne Slovensko) és Együtt (Spolu) pártkoalíció gratulált Az Emberekért párt létrejöttéhez. Állásfoglalásuk szerint közösek a céljaik és a nézeteik, ezért tárgyalni akarnak az együttműködésről. „Bízunk benne, hogy az új mozgalom nem az idősebb politikusnemzedék útját fogja választani, ami a Smerrel folytatott vitákból és az egymás közötti acsarkodásból áll” – olvasható az állásfoglalásban. Hozzáteszik: időpontot fognak egyeztetni Kiskával, hogy egy kerekasztal-beszélgetésen tárgyalják meg az együttműködés formáját.