(F

Azt írják, állítólag Fülek és Tiszolc között új vasúti kocsikat állítanak forgalomba. Jó lenne hinni… a szomorú valóság viszont az, hogy pénteken a rekkenő hőségben a Pozsonyból Kassára tartó gyors 150 percet késett. Zólyomban egy órát vártak rá, majd félig üresen otthagyta a csatlakozás, amely így szinte üresen érkezett meg Kassára.

Délelőtt a zólyomi gyors Füleken robbant le. Az utasokat leszállították, majd egy óra múlva érkezett egy helyi beosztású motorosvonat, amelyre nagy nehezen felkapaszkodtak a bőröndökkel megpakolt turisták. Emiatt persze, s a szlovák államvasutak tragikus logisztikája következtében, a többi helyi illetőségű vonat is bőségesen késett. Több füleki vasúti alkalmazott is megkörnyékezett, írjam már meg, mert ez végtelenül tisztességtelen az utasokkal szemben.

Közben a minisztérium, – amelynek vezetője egy Most-Híd párthoz tartozó magyar ember, bizonyos Érsek Árpád –, arról számol be lelkesen, hogy új közvetlen vasúti járat indul Kassa és Munkács között, de arról a távolabbi terveikben sem esik szó, hogy esetleg visszaállítanák a Kassa–Feled közötti, 2011-ben megszüntetett közlekedést.

De olvassunk el pár olvasói véleményt:

„Pozsony–Kassa gyorson az utat klíma nélkül, rettenetes koszban heti szinten kétszer megtenni… Nobel-díj!!! A késés folyamatos, 150 perc iszonyat volt, egyszerűen nincsenek rá szavak…”

„Rajta voltam azon az átkozott vonaton pénteken. 8 órakor indultam Pozsonyból, és 16.15 órakor érkeztem Rimaszombatba, úgy, hogy Zólyomból busszal voltam kénytelen folytatni az utat, hogy legalább ne fél hatra érjek Rimaszombatba. Természetesen újabb jegyet váltva. Egy hétéves gyerekkel abszolváltam mindezt. Pozsony–Rimaszombat 8 óra alatt. A miniszter úrnak és minden illetékesek azt kívánom, hogy sz…janak sünt!”

„Az a legbosszantóbb, hogy le…ják az egészet. Hol van a beígért csatlakozás a gyorsvonatokhoz, hol vannak ilyenkor a megválasztott képviselőink – mind országos, mind megyei szinten… és még mennyi »hol vannak« van a tarsolyomban! A Most-Híd közlekedési szakijai addig jutottak, hogy kirakatták a magyar településneveket az állomásokon, ahol még a vonatok sem állnak meg. Lásd: Rimaszécs…, és sok más településnek is csak ennyi jutott. Közben más régiókban meg ingyen fuvarozzák az utasokat. Nincs ingyen fuvar, mindennek megvan az ára. Ennek az ára például az is, hogy koszos, korszerűtlen szerelvények közlekednek. Már ahol. Feledtől Pelsőcig pedig még a koszos személyvonat sem közlekedik.”

S ezek csak a nyomdaképes vélemények. S hol van még a nyár vége? De nincs már kedvem napi szinten elemezni a szlovákiai vasúti közlekedést, ám a múltkori kijelentésem, hogy Érsek takarodj, lassan már nem is lehetne aktuálisabb…