Illusztráció (Fotó: slovakia.travel)

Egy igazi bolygó hollandi történetével állunk szemben a száz éve még „Kis Budapestnek” (a pezsgő magyar polgári élet miatt) becézett felvidéki Losoncon.

A „kaland” ott kezdődött, hogy jó pár évvel ezelőtt megvetette a lábát egy hollandus ingatlankereskedő vállalkozó a jobb napokat is látott járási székhelyen, és miután nyélbe ütötte zsíros kis üzleteit, elkezdett érdeklődni a közügyek iránt, és létrehozott egy „A szebb Losoncért” oldalt az ismert közösségi oldalon, ahol kíméletlenül kritizál számtalan olyan dolgot, amiben nagyon sokszor igaza van, hiszen egy nyugatról ide települt ember számára felfoghatatlan, hogy harminc év alatt miért nem képes egy város felújítani egy folt hátán folt járdaszakaszt, vagy miért nem láthatók a fontos közlekedési táblák a túlburjánzó növényzettől.

Vannak viszont olyan kirohanásai is, amelyek már-már azt sejtetik, hogy emberünk egy búr telepes felsőbbrendűségével rendelkezik, mert a napokban olyan dologba kötött bele, amitől megállt az ütő.

Mármint a város katolikus templomának tornyában a harangütő, ugyanis a szebb városért küzdő úriember nemes (?) egyszerűséggel feljelentette a helyi katolikus plébániát a hatóságoknál, hogy túl gyakran, túl hangosan és túl hosszan harangoznak, és ő (most tessék kapaszkodni!) nem tudja emiatt zavartalanul és élvezettel elfogyasztani a templomtól száz méterre lévő kávézó teraszán a kávéját.

A feljelentésében leírta, hogy a napi hétszeri harangozás, amely mindegyike 4 perc 22 másodpercig tart, igenis sok és hangos. Mit ad Isten….bocsánat, „a hivatal”, a panaszos sérelmét elfogadták, és ő a győzelmét diadalittasan közzétette, éppen június 4. napján (akár hiszi, akár nem a kedves olvasó, amikor ezt a mondatot leírtam, ráharangozott a falusi Szent Imre-templomunk harangja…).

Mostantól tehát a losonci templom harangja sokkal rövidebben, kevesebbszer és halkabban szól. Biztos vagyok benne, hogy emberünknek a hazájában, Hollandiában ugyanúgy megfelelnének, és megtiltanák a mecsetből a müezzin gyakori és hangos énekét.
Ugye önök is biztosak ebben, kedves maradi, keleti, slendrián népség?…

A losonci bolygó hollandit pedig a városban már kerüli, aki teheti, mert úgy járhat, mint abban a bizonyos legendában az, aki megpillantotta a bolyongó holland hajót: belepusztul a látványába.