Fotó: Csonka Ákos

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szinte a kezdetektől stratégiai partnere a Martosi Szabadegyetemnek, melynek egyik fő célkitűzése a felvidéki fiatalok identitásának erősítése. Ebből kifolyólag az NSKI több szakmai előadásban és panelbeszélgetésben is tevékeny szerepet vállal.

Nem volt ez másként idén sem, hiszen a kutatóintézet öt pódiumbeszélgetést szervezett nemzetstratégiai témában, további hármon pedig előadóként vettek részt az intézet munkatársai. A magyar vértanúk hite a magyar közösségek megtartó ereje címet viselő előadásban Pawel Cebula minorita szerzetes, Esterházy János boldoggá avatási perének posztulátora, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, valamint Molnár Imre történész, az Esterházy János boldoggá avatási eljárásában eljáró történész bizottság tagja járták körül azoknak a magyar mártíroknak a szerepét a történelemben, akik fáklyaként mutatnak utat helytállásban az utókor számára is.

Majd A Kárpát-haza magyar jövője az önkormányzatainkban sarjad című blokkban Orbán Balázs miniszterhelyettes, a magyar Miniszterelnökség stratégiai államtitkára, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere, az „Év Polgármestere” díj aktuális birtokosa és Agócs Kőrösi Ildikó, a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke elemezték, hogy milyen szerep hárul az önkormányzatokra a 2010-ben meghirdetett nemzetegyesítés tekintetében.

Ezt követően Világnemzet vagyunk témakörben Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság miniszteri biztosa, Fráter Olivér történész, vezető konzul Sidneyben (az NSKI volt elnökhelyettese), Csáky Csongor, a Diaszpóra programot is koordináló Rákóczi Szövetség elnöke és Bali János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója boncolgatták a egységes nemzet gondolatiságának helyzetét, különös tekintettel a diaszpórában élő magyarság állapotára és lehetőségeire.

Csécsi Dávid, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatója előadásában bemutatta az EFOP-5.2.2-17-2017-00072 kódszámú, Határon átnyúló közösségfejlesztési kutatások és arra épülő tudásfejlesztés című projekt eddigi eredményeit. Az előadásban arra kereste a választ, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek kapcsolatrendszerei, egymás iránti attitűdjei milyen szinten vannak, a magyarok között vajon egységes közösségről, vagy különálló közösségek társulásáról beszélhetünk a Kárpát-medencében?”

Ezeken felül az NSKI elnöke, Szász Jenő volt az egyik kiemelt előadója a házelnöki, fővédnöki fórumnak is, ahol a magyar kormány nemzetstratégiai irányultságát helyezte kontextusba Potápi Árpár János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral és Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével. Az NSKI színeiben előadott továbbá Gubík László és Csonka Ákos is.

A szakmai kutatóintézet azért tartja fontosnak, hogy kitelepüljön a nyári fesztiválokra, mert ezeken a helyeken érhetőek el legkönnyebben a fiatalok és saját komfortzónájukban szólíthatóak meg és kérhető ki a véleményük, mely a tapasztalatok szerint így sokkal hatékonyabb tud lenni, mint más körülmények között.