Illusztráció (Fotó: Pixabay)

A Közösen 2020 kezdeményezés közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. A levelet civil aktivisták, fiatal értelmiségiek jegyzik. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük a nyílt levelüket.

Felelősségünk van, ezért nem hallgathatunk. Egy olyan generáció tagjai vagyunk, amely számára természetes, hogy a szlovákiai parlamentben van magyar érdekképviselet. Az utóbbi hónapok fejleményei alapján mindenki számára egyértelmű, hogy 2020 után ennek hiánya fenyeget. A jelenlegi kétpárti modell, sőt, annak további bővülése zsákutcának bizonyult.

A megoldás egy közös lista – komoly személyi változásokkal és tartalmi reformmal.

Az utóbbi időben többen is kötelességüknek tartották nyilvánosan vagy informálisan éreztetni a politikai döntéshozókkal, hogy a helyzet tarthatatlan. Most mi is ezt tesszük, ám úgy érezzük, az ügy ennél többet kíván. Pártjaink tartalmilag kiüresedtek és megingott politikai legitimációjuk. Ezért a közös magyar érdekképviselet eléréséhez széles koordinációra van szükség.

A magyar ügyet csak olyan jellegű összefogás tudja megjeleníteni és sikerre vinni, amely hiteles, van mondanivalója, mellőzi a lejáratódott személyeket és széles bázison alapszik. Ezért nemcsak a politikusokra, hanem minden egyes választóra és aktív polgárra apellálunk: közösen biztosítsuk a magyar érdekképviseletet!

Az érdekképviselet nem cél, hanem eszköz. Célja, hogy biztosítsa a szlovákiai magyarság fejlődési pályára állítását, a déli régiók felzárkóztatását, a demokratikus jogállami keretek és a kisebbségi jogok megerősítését, a kultúra sokrétű szerveződését. Szlovákia 2020-ban fontos választásra készül, amelynek során a kompromittálódott, korrupt pártokkal és a szélsőséges erőkkel szemben egy széles blokk veszi fel a küzdelmet.

A magyarság számára fontos, hogy a választás után a demokratikus, nyugati irányultságú erők tudjanak kormányt alakítani, ahogy számukra is lényeges, hogy a magyarok bejutnak-e a parlamentbe, s ott kivel tartanak majd.

Kezdeményezésünkkel nem a pártokat tesszük zárójelbe, célunk az őszinte és hiteles együttműködés elősegítése. Mindenkit, akinek fontosak a fenti értékek, a tartalmas és tisztességes parlamenti magyar érdekképviselet jövője, arra kérünk, hogy csatlakozzon a felhíváshoz, mondja el véleményét, és velünk együtt fejtsen ki nyomást választott képviselőinkre: rólunk, értünk és velünk hozzák meg döntéseiket!

Bauer Ildikó igazgató, vállalkozó
Bokor Réka énekesnő
Czáboczky Szabolcs, történészhallgató
Durica Katarina író, újságíró
Fiala-Butora János jogász, kutató
Gálffy Balázs orvos
Hanesz Zoltán informatikai tanácsadó
Kaszmán-Saróka Liliána tanár, zenész
Kiss Kósa Annamária képzőművész, divattervező
Kulmon Angelika tájépítész
Laboda Róbert tanár, költő
Lovász Bálint civil aktivista
Marcinkó Adrián online marketing szakember
ifj. Mészáros Lajos ügyvéd
Mózes Szabolcs igazgató, publicista
Nagy Dávid ügyvéd
Orosz Örs kultúraszervező, aktivista
Smidt Tamás műépítész
Szabó Krisztián műépítész, civil aktivista
Tokár Géza politológus
Zsupcsan Zoltán pénzügyi szakember, aktivista

A kezdeményezéshez a www.kozosen2020.sk oldalon bárki csatlakozhat