Porciunkula, vagyis Angyalos Boldogasszony ünnepe az egyik legnagyobb ferences ünnep. A ferences barátoknak, kolostoruknak, templomuknak régi és gazdag múltja van a városban. Ezen ünnep alkalmából hagyományosan a Fő téren sátrakat helyeznek el, vásárok, koncertek, finomságok várják a hazaikat és a vendégeket egyaránt.
De térjünk vissza a búcsú eredetéhez, mely Assisi Szent Ferenchez és szerzetes testvéreihez vezethető vissza. Ők ugyanis Assisi városától délre, a közeli erdőben, az Angyalos Boldogasszonynak szentelt kápolnában, vagyis a Porciunkulában telepedtek le. A kápolna körül faágakból tartózkodási helyükként szolgáló kunyhókat építettek. Ferenc a szegénységre úgy tekintett, mint „Krisztus menyasszonyára”.
A Porciunkula-kápolna (a portiuncula jelentése: „kicsinyke osztályrész”) Assisitől délre, a városhoz közeli erdőben állt. A 6. században épülhetett, a 13. század elején a Monte Subasió-i bencések birtoka volt. Szent Ferenc 1208 körül helyreállította a romos kápolnát, mely életének egy jelentős központjává vált.
1209. február 24-én, Mátyás apostol ünnepén Ferenc ezen a helyen hallotta meg a szegénység evangéliumát, mely Lukács tollából született, s benne ekképpen szól Jézus a tizenkettőhöz: „Semmit se vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás ruhát. Ha egy házba betértek, ott szálljatok meg és onnét induljatok tovább. Ha valahol nem fogadnak be benneteket, hagyjátok ott a várost, és még a port is rázzátok le lábatokról ellenük tanúságul!” 1211-ben a kápolnát a bencések odaajándékozták neki.
A legenda szerint III. Ince pápa álmában látta, hogy a lateráni bazilika összedőlni készül, de egy jelentéktelen kis szerzetes a templom mellé állt, s egyre növekedve a vállával megtámasztotta az épületet. Néhány nappal később Ferenc és társai megjelentek a pápa előtt. Innen származik a felismerés, mely szerint: „Valóban ez az a szerzetes, aki Isten egyházát megtámasztotta, és megmentette a pusztulástól!” Amikor magához vette Ferencet, felismerte benne az álmában látott kis, erős testalkatú férfit, és elismerte az ő reguláit.
A Porciunkula-, vagyis Angyalos Boldogasszony-kápolnának III. Honorius pápa 1216-ban ítélte oda a búcsúkiváltságot, ami addig csak a római és jeruzsálemi bazilikát illette meg. Aki ezen a napon elvégzi szentgyónását, s szentáldozáshoz járul, a Szentatya szándékára elimádkozza a Hiszekegyet, Miatyánkot, Üdvözlégyet és a Dicsőséget, és szívében elhatárolódik a bűntől, a világ bármely ferences templomában teljes búcsúban részesülhet.
Érsekújvár-szerte már a búcsú előnapján, csütörtökön déli tizenkettőkor jelezték harangok zúgásával a búcsú kezdetét. Fogadták a zarándokokat és szentgyónáshoz járulhattak. Majd délután öttől a magyar nyelvű keresztút elimádkozásán vettek részt a többek között Peredről, Berencsről, Nagycétényből, Pozsonyból oda zarándokoltak és természetesen a helyi hívek.
Az ünnepi szentmise este héttől vette kezdetét. P. Kovalcsik Cirill OFM mutatta be a legszentebb áldozatot, az ünnepi szónok pedig Hegyi Péter nagycétényi káplán volt, aki ezen településen kívül a környező egyházközségeket is ellátja. Hangsúlyozta, fontos, hogy mindennapi keresztény életünkben, ha néha meginogni is látszunk, érezzük a stabil, erős kősziklát, Pétert, mert a mi egyházunk arra építtetett, és az erős alapokon nem kell elbizonytalanodnunk.
A mise után rövid beszélgetésre, szeretetvendégségre került sor a ferences templom és kolostor udvarán. Kilenc után egyórás szentségimádás következett a program szerint, melynek keretében imák, fohászok, röpimák és Mária-énekek hangzottak fel a kántor előimádkozásával a teljesen megtelt templomban.
Negyed tizenegykor Cirill atya szentségi áldásban részesítette a zarándokokat. Megtoldotta néhány gondolattal Péter atya szavait, elmondta, mi a küldetésünk azután, hogy részt vettünk ezen a búcsún. Az itt nyert lelki erőt és feltöltődést vigyük haza otthonainkba is, szeretteink körében sugározzuk szét a megnyugvást, szeretetet. Hívjuk és hozzuk el magunkkal gyermekeinket, unokáinkat, dédunokáinkat.
Elmondta, milyen szép, hogy egy nyelven tudjuk dicsőíteni az Istent. Őbenne öt nép, nemzet vére csörgedez, így a magyaron kívül a szász, székely, tót és román. Így amikor 18 évvel ezelőtt a városba került, egy templomba járó buzgó asszonyka nagy meglepetésére Cirill atya átváltott az ő tájszólására, aztán elkezdett szépen csengően magyarul beszélni.
Lelki feltöltődéssel, megújult erővel, szentségi áldással, a feltételek teljesítése mellett sokan teljes búcsút elnyerve tértek haza hajlékaikba a késő esti órákban.
