Andrej Danko (Fotó: TASR)

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke ragaszkodik az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozásához. A Koalíciós Tanács legközelebbi ülésén a koalíciós partnerek elé terjeszti az erre vonatkozó javaslatot.

Ezt a szerdai sajtótájékoztatóján jelentette ki a tátrai Felsőerdőfalva (Stará Lesná) községben. Danko elképzelése szerint az új minisztériumnak két államtitkára lenne, az egyik az idegenforgalomért, a másik a sportért felelne.

A tárca fő feladata az ország prezentálása lenne. Úgy véli, ezen a téren hiányzik az egységes fellépés, ami problémát okoz a vállalkozóknak is. A házelnök szerint ugyanakkor ez egy olyan terület, amely nagy lehetőségeket rejt magában.

Danko korábban az üdülési utalványok bevezetése kapcsán is beszélt az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozásának szükségességéről. Hangsúlyozta: elengedhetetlenül fontos, hogy a jövőben létrehozzanak egy olyan tárcát, amely az említett, aluldimenzionált ügyeket koordinálná. A házelnök szerint ez rendszerszintű lépés lenne.