Illusztráció (eduline.hu)

Már csak bő két hét van hátra a tanévnyitóig, ám sok iskolában nem teljes a tanári kar. A Pozsonyi kerületben a legnagyobb a gond, az igazgatók itt találnak a legnehezebben munkaerőt, az óvodákban, az alap- és középiskolákban is pedagógushiány van.

A pályakezdőket a diákok viselkedése is elriasztja, emellett a kezdő fizetésből lehetetlen megélni a fővárosban. Aki pedig Pozsonyba költözne a munka miatt, az az albérletet nem tudja kifizetni.

„A fővárosban drága a lakás, az albérlet, a közlekedés, egyáltalán az élet. Pozsonynak sürgősen kezdenie kell valamit ezzel a helyzettel, különben nem lesz, aki tanítson az alapiskolákban”

– mondta a TASR-nek Alena Petáková, a Szlovákiai Alapiskolák Szövetségének (ZZŠ) elnöke, egy pozsonylamacsi (Lamač) alapiskola igazgatója. Szerinte az olcsó szolgálati lakások vagy bérlakások, esetleg a megfelelő elszállásolási lehetőség jelentene megoldást. Hozzátette, hogy a fővárosi fizetős parkolás bevezetésekor is gondolni kellene a pedagógusokra.

Néhány iskola kollégiumi elhelyezést tud kínálni a tanároknak, de ez nem felel meg mindenkinek, és főleg nem éveken át. Petáková szerint a megélhetési gondok mellett a pozsonyi szülők túlzott elvárásai, követelőzései is elriasztják a tanárokat, valamint

az az elfogadhatatlan, gyakran agresszív hangnem, ahogy a szülők beszélnek a tanárokkal és a nevelőkkel.

A fővároson kívül sem jobb a helyzet, mondja Marta Pfeilerová, a Malacka (Malacky) melletti Rohožník település iskolájának igazgatója. „Sok fiatal pedagógust elijeszt a gyerekek minősíthetetlen viselkedése. Egyáltalán nincsenek felkészülve erre, tele van a fejük elméleti ismeretekkel, de nem tudnak mit kezdeni a gyerekek viselkedésével a tanítási órákon” – jegyezte meg Pfeilerová.

„A gyerekeknek ma már nem elég, hogy a tanár a tábla előtt magyaráz. Új módszerekre, oktatási formákra van szükség. Szomorú, hogy nekünk kell a fiatal kollégákat továbbképzésekre küldenünk, amiért fizetni kell. Ezeket a képzéseket a pedagógiai karon kellene megkapniuk, és a fiatal kollégáknak kellene új, modern dolgokat behozniuk az iskolába” – vélekedik Pfeilerová.

Ján Papuga, a pozsonyi Riazanská utcai iskola igazgatója szerint az eddigi béremelésnek aligha lesz érezhető hatása. A fővárosi tanárlétszám kritikusan alacsony, és nemhogy a pályakezdők száma nem nő, Papuga több pedagógusról tud, aki kénytelen volt elköltözni a fővárosból, mert a fizetéséből képtelen volt megélni.