Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Olvasom, hogy ünnepel a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, s ennek nagyon örülhetnek, ahol van kivel, s van mit ünnepelni. Szerintem több helyütt inkább szomorkodhatunk a könyvtárak hiánya miatt.

Legalábbis a mi tájunkon, a legmagyarabb falvakban, az Érsekújvári járás déli részén. A többiről nem nyilatkozom, mert nem készítettem felmérést, de a szívem fáj, amikor kérdésemre egy-egy faluban azt mondják, megszűnt a könyvtár. Sőt, van olyan falu, ahol a polgármester nemcsak a kisiskolát szüntette meg, de még a könyvtárból a könyveket is szétosztotta, egy kisebb település polgármestere mentette meg, a saját könyvtárát gyarapítva vele.

Ha rákérdezünk a polgármesterektől, hogy van-e könyvtár, az a legegyszerűbb válasz, hogy ugyan, nem olvasnak az emberek… Azt már nem teszik hozzá, hogy így könyvre sem kell kiadni pénzt (a kultúrára szánt pénz inkább a falunapra megy, ahol sokszor elképesztő összegekkel idegen sztárokat fizetnek).

Azért két példaértékű könyvtár működésre is van példa, még itt, a járásunk déli részén is, konkrétan Muzslán és Párkányban.

Muzslán nemcsak fejlesztik, gyarapítják a könyvtárat (sok-sok adománnyal), de éltetik is havonkénti programokkal, amelyekre a környékbeliek is eljönnek. Legfőképpen könyvbemutatók, írókkal való találkozások, vitaestek, beszélgetések, s gondolom sok-sok gyermekprogram is van a nagyon kellemesen kialakított könyvtárban.

Párkányban szintúgy, csaknem kéthetente gyermekeknek és felnőtteknek szánt programokra hívják a közönséget, s a látogatottság egyre javul. Itt is sokrétű program van, amely kapcsolódik az olvasás megszerettetéséhez, élmények, beszámolók, könyvbemutatók megvitatásához. Az iskolák rendszeres látogatói ezeknek a könyvtáraknak, s persze a tanulókat olykor külön programokkal is várják.

Nemrég egy piciny faluban jártm, ott is bemutatta a polgármester asszony a felújított kultúrházban kialakított könyvtárhelyiséget. Mint mondta, ott sem nagyon járnak könyvekért az emberek, de szívesen fogadják az érdeklődőket, ha mégis valamilyen könyvet keresnek, s a mintegy 3000 kötet között olykor éppen itt találnak rá a keresettre.

Van, ahol a nagy iskola épületébe vitték be a községi könyvtárat, ahol az iskolásoknak helyben van lehetőségük például a kötelező olvasmányok kölcsönzésére.

Régen is, ma is nagyon sok függ a község vezetésétől, az ő kulturális igényeiktől és a kinevezett könyvtárostól, hogy van-e ötlete, elképzelése arra vonatkozóan, hogyan lehetne emberközpontúvá tenni a falusi könyvtárakat. S hogy lehet, az bizonyos, hiszen az igény adott, főleg az egyedül élő emberek részéről.

Volt, ahol baba-mama klubot hoztak létre, vagy fitnesztornára használták a könyvtárat, csak épp az eredeti rendeltetését nem vették figyelembe.

„A szókincsből több szóval megismerkedő gyerekek jobban felkészülnek arra, hogy ezeket a szavakat nyomtatásban lássák, amikor iskolába kerülnek. Számításaink szerint azok a gyerekek, akiknek nem olvasnak a szüleik, 4 662 szót ismernek meg, a heti egy-két alkalommal mesét hallgatók 63 570 szót, a heti 3-5 alkalommal mesét hallgatók 169 520, a naponta olvasásban részesülők 296 660, s 1 483 300 szót azok, akiknek naponta ötször olvasnak. Az olvasás nem a mindennapos kommunikációról szól. Azok a szavak, amelyeket a könyvekből ismernek meg, jóval összetettebbek, bonyolultabbak, mint azok, amelyeket a szülőkkel beszélgetve tanulnak meg” – magyarázta a téma kutatója.

„Egy gyermekkönyv szólhat az antarktiszi pingvinekről, olyan szavakat és fogalmakat ismertet meg velük, amelyek nem fordulnak elő a mindennapos beszélgetések során. És ezek a szavak különösen fontosak lehetnek az olvasás megtanulásában” – idézte Logant a Science Daily tudományos honlap.

Azok a gyerekek, akiknek csak napi egyetlen könyvet olvasnak, mintegy 290 ezerrel több szót hallanak ötéves korukra, mint azok, akiknek a szülei, gondozói nem olvasnak fel rendszeresen.

Sajnos a könyvtárlátogatás nem tartozik a gyakori programok közé a családokon belül, még talán az iskolákban leginkább.

Pedig ma, az okostelefonok, s minden egyéb technikai csoda korában, amikor nem kell élőszót váltaniuk egymással még a barátoknak, családtagoknak sem, meggondolandó, hogy a felnövekvő nemzedék kinek lesz partnere a társadalomban, de még a családon belül is.

A saját kényelmünk, olykor helytelen takarékosságunk egy életre szóló bénító hatással lehet a jövő társadalmára.