Bugár Béla (Fotó: Tomáš Benedikovič/DenníkN)

Az MKP még mindig indulhat a Most-Híd választási listáján – jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke pártja hétvégi kongresszusa után. Hozzátette, amíg nincs lezárva a jelöltlista, addig lehet tárgyalni.

„Ha az MKP úgy dönt, hogy megpróbálja, örömmel vesszük. A tárgyalások elején a helyek felét ajánlottuk fel nekik a listán, most már kevesebbet. De még mindig adott ez a lehetőség. Amíg nincs lezárva a lista, hajlandók vagyunk tárgyalni” – mondta. Bugár szerint a listát körülbelül két héttel a hivatalos leadási dátum előtt fogják lezárni, addig készek más pártokkal is egyeztetni.

Fontosnak tartja, hogy

az MKP-val folytatott megbeszélés korrekt volt és a pártok nem támadják egymást.

Bugár nem aggódik az új magyar politikai kezdeményezések miatt. „Létre lehet hozni még tíz magyar pártot is. Az elégedetlenek távoznak és pártot alapítanak. Akik esetleg más érdekeket szolgálnak, pártot alapítanak” – jelentette ki a Most-Híd elnöke, és ezzel kapcsolatban célzott arra, hogy az alakulófélben levő Összefogás-Spolupatričnosť mögött Világi Oszkár üzletember áll, akit korábban a Most-Híddal hoztak összefüggésbe. Bugár cáfolta, hogy ez igaz lett volna.

(TASR)