Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

Minden államnak meg kell adni azt a lehetőséget, hogy önállóan határozza meg az energetikai portfólióját – nyilatkozta Tomáš Petríček cseh külügyminiszter vasárnap Prágában, mielőtt New Yorkba repült volna az ENSZ Közgyűlésére.

A cseh diplomácia vezetője szerint az atomenergia fontos helyettesítője a szénalapú energiáknak, amelyek felhasználását a nemzetközi megállapodások alapján a jövőben csökkenteni kell.

Az energetika tekintetében az Európai Unió tagállamai között nincs egyetértés, komoly véleménykülönbségek vannak – jegyezte meg a ČTK hírügynökség.

Németország például fokozatosan felszámolja a szénalapú erőműveket, valamint az atomerőműveket is. A miniszter szerint azonban Csehország számára ez nem járható út.

„Mi elsősorban azokat a kötelezettségeinket akarjuk betartani, amelyek a párizsi megállapodásokból következnek, és támogatjuk az Európai Unió ambiciózus energiapolitikáját is. Ugyanakkor a technológiai semlegesség hívei vagyunk, azt akarjuk, hogy a tagállamok maguk választhassák meg energetikai portfóliójukat. Csehország számára az atomenergia ennek fontos része” – fejtette ki Tomáš Petríček.

Elmondta: Csehországban most készítik elő a szénalapú erőművek fokozatos bezárását és a szénkitermelés leállítását. „Meg kell találnunk a módját, hogyan kompenzáljuk az így kieső energiát, például atomenergiával”– jegyezte meg a miniszter.

Leszögezte: a probléma megoldására széleskörű nemzetközi együttműködésre van szükség, különösen a legtöbb szennyeződést kibocsátó nagy országokkal, mint az Egyesült Államok vagy Kína.

„Az Európai Unió csak a szennyeződések mintegy 10 százalékát bocsátja ki, ezért szükség van további államok együttműködésbe való bekapcsolására. Nélkülük lehetetlen a klíma felmelegedésének megállítása” – mutatott rá a cseh diplomácia irányítója.

„A fejlett nyugati országoknak technológiai segítséget kellene nyújtaniuk a fejletlenebb országoknak, hogy a probléma globális szinten megoldást nyerhessen” – tette hozzá Tomáš Petríček. Kifejezte reményét, hogy New Yorkban eredményes tárgyalásokat folytatnak majd a témában.