Fotó: cafeblog.hu

A parlament most zajló ülésére négy törvénymódosító javaslatot is beterjesztettek a művi terhességmegszakítás szabályainak szigorítására vonatkozóan, melyek egyikét sem utalták második olvasatba a parlamenti képviselők.

Jozef Lukáč és Milan Krajniak, az ellenzéki Sme rodina parlamenti képviselői azt a feltételt akarták beiktatni a törvénybe, hogy amennyiben egy nő művi úton meg kívánja szakítani a terhességét, arra csak a várandósságának hetedik hete előtt legyen módja, a magzat első szívdobbanását megelőzően, s ezt ultrahangos vizsgálatnak kelljen alátámasztania.

Az OľaNO viszont azzal a javaslattal élt, hogy a titkos szülést kérvényező nők már a terhesség 12. hetétől fogva jogosultak legyenek táppénzre. Emellett már a 12. héttől be akarták vezetni a szülési szabadságra való jogosultságot. Kotleba pártjának képviselői a művi terhességmegszakítás megengedett idejét akarták lecsökkenteni a jelenlegi 12 hétről 8 hétre.

A Richard Vašečka képviselő által beterjesztett módosító javaslat pedig azzal kívánta megerősíteni a meg nem született gyermekek élethez való jogát, hogy megszüntette volna a művi terhességmegszakítás kérelmezhetőségét, azzal, hogy egyúttal meghagyta volna azokat a kivételeket, amelyeket a társadalom többsége megalapozottnak tart.

A törvény módosítására tett javaslatok megosztották a szlovákiai társadalmat.

Szeptember 22-én a művi terhességmegszakítás ellenzői több tízezren vettek részt a Nemzeti Menet az Életért nevű megmozduláson, ahol a résztvevők kifejezésre juttatták véleményüket, hogy a meg nem született életnek erősebb törvényi védelemre van szüksége. A tüntetés szervezői felszólították a köztársasági elnököt, a kormányt, a parlamenti képviselőket és a közintézményeket, hogy a fogantatás pillanatától védjék az emberi életet, és töröljék el azt a jogszabályt, amely a várandósság 12. hete előtt lehetővé teszi az indoklás nélküli művi terhességmegszakítást. A megmozdulás szervezői szerint ugyancsak kiemelt védelem illeti meg a férfi és a nő kapcsolatán alapuló házasságot. A tüntetés főszervezője a Szlovák Püspöki Konferencia volt, de más egyházi egyesületek is támogatták a megmozdulást.

Ezzel szemben a Markíza Televízió számára készített, a Focus ügynökség által elvégezett közvélemény-kutatás szerint a társadalom fele (50,4%) úgy gondolja, hogy nincs szükség a törvény szigorításra. A módosításról a lakosság 41,6%-a gondolja, hogy szükséges, a többiek nem tudtak véleményt formálni.

Ez az jelenti, hogy tíz emberből öt elégedett a ma érvényes rendszerrel, amelynek értelmében egy nő a terhesség 12. hetéig dönthet úgy, hogy nem kívánja megtartani gyermekét.

A Híd nem értett egyet a törvény szigorításával, mondván: a jelenlegi szabályozás megfelelő. Szerintük ez nem politikai, hanem szakmai kérdés, és a szakmai szervezetek szerint a jelenlegi szabályozás teljesen jó. Mint nyilatkozták, mindez a statisztikákból is látszik, hiszen Szlovákiában évről évre csökken a terhességmegszakítások száma.

Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) adatai szerint tavaly valamivel több mint 6000 terhességmegszakítást végeztek, ennek majdnem 16%-át egészségügyi okokból. 2010-ben ez a szám még majdnem elérte a 9300-at, 2000-ben pedig meghaladta a 16 500-at.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)