(Fotó: pixabay.com)

A kérdőjeles cím kételyt sugall, nem ok nélkül. Divat lett ugyanis az együttműködést idézgetni, csak sajnos eléggé elvont formában. Ha együttműködni akarok, tudnom kell, kivel dolgozhatok egy közös cél érdekében, azt is, mi az elérendő cél, s ahhoz milyen eszközöket kívánok/vagyok képes bevetni.  Az is kérdés, hány embert lehet mozgósítani a választásra. Mert nem elég megegyezni, ki és mi legyen az irányadó, azt a választópolgároknak el is kell fogadniuk.

Talán épp ez a legnagyobb gond. Az történt, hogy néhány ember megelégelte ezt a politikai tilitolit, s szervez egy platformot az összefogásra. Szép, nagyon szép, bár sikerülne! De hogyan képzelik ezt?

Hiányolom a karizmatikus személyiséget, aki a sok megmondó embert maga mögé tudja sorakoztatni.

Sajnos túl sokan vannak, akik tudni vélik a tutit, s evégett nem engednek a saját negyvennyolcukból. De ki lesz az, aki majd elmegy a Mariska nénihez és a Józsi bácsihoz, az Erzsihez és Janihoz, s elmagyarázza nekik, sőt meg is győzi őket, fáradjanak már az urnához, mi több, be is váltja majd az elfogadható programot?

Azt mondja Menyhárt József, nem szabad senkit kizárni. Ez így helyes – de mi van azokkal, akik önmagukat zárják ki? S mi van azokkal, akik saját megítélésük szerint mindent jobban tudnak? Ez a szabadságfölfogás visszája: a szabad véleménynyilvánítást sokan úgy értik, hogy szabadalmuk van az egyetlen helyes útra, hogy meglátásuk abszolút. Az ilyen „mindent megváltó elképzelés” aligha vezet a megértéshez, gyümölcsöző együttműködéshez. Ha a közösség érdekeiről van szó, az egyéni érdeket, sértődött önhittséget ki kell zárni. Még fájó áldozatot is kell többször hozni – anélkül nem megy.

Azt is mondja Menyhárt József, hiba volna jókra és rosszakra osztani a kisebbségi magyar képviseletet. Ha együttműködni akarunk, ezt nyilván nem lehet. Bár felmerül a kérdés, vajon a jó ügyért érdemes-e, morális-e bárkivel (akár az ördöggel is) összefogni? S van itt még valami: egy orvos csak akkor tud eredményesen gyógyítani, ha pontosan megállapítja, mi a rossz (a betegséget). Az orvosság pedig, amit a betegség (a rossz) ellen bevetnek, méreg. Igen, méreg – de megfelelő adagolásban mérik, hogy a betegséget távolítsa el, ne magát a beteget. A megfelelő arány megtalálása kulcsfontosságú.

Végül pedig hiteles, jó program (orvosság) is kell a sikerhez, mi több: a program hatékony, meggyőző „eladása”. Helyes – ám eddig miért nem volt? Akkor megyünk csak suszterhez, amikor már rendesen átázott a cipőnk?

Összefogni? Hát persze, kisebbségben nincs is más lehetőség. Amilyen sikeresen osztódunk, úgy leszünk egyre kevesebben, hogy végül már nem lesz kit képviselni. Nem szégyen magyarnak lenni még kisebbségben sem, bár nem könnyű feladat.

Apám mondogatta, hogy nekünk, magyaroknak kétszer kell bizonyítanunk. Ez persze minden kisebbségre érvényes, és természetesen pozitív értékekre vonatkozik, nem a hőbörgésre, nagyotmondásra, egymásra mutogatásra, messianisztikus tippekre és hasonló haszontalanságra.

Föl kell gyűrni az ingujjat, mély lélegzetet venni, önös érdekeket háttérbe szorítani, ha kell, akár bármi funkcióból is visszalépni – és dolgozni. A közösség érdeke megérdemli ezt.