Fotó: valogatott.mlsz.hu

Marco Rossi szövetségi kapitány nem fog kockáztatni a kezdőcsapat kijelölésekor a magyar labdarúgó-válogatott hétfői, szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezője előtt.

A szakember a vasárnapi sajtótájékoztatón azt mondta, vannak a keretben olyan játékosok, akiket nem lehet kihagyni a kezdőcsapatból.

„A montenegrói mérkőzésből levontam a megfelelő tanulságokat. Győzni akartunk, de hoztunk bizonyos személyi döntéseket, amikért vállalom a felelősséget” – utalt a csütörtöki, podgoricai felkészülési mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereségre az olasz szakvezető.
„Nem fogok kockáztatni” – mondta a hétfő esti Eb-selejtező kezdőcsapatával kapcsolatban. Megjegyezte, ahhoz, hogy a magyar csapat győzzön, a játékosoknak nem szabad eltérniük a kijelölt taktikától, mert a rivális is nagy fegyelemmel játszik.

„Nyílt mérkőzésre számítok, de ezúttal mi vagyunk hazai pályán, ahol általában jobban teljesítünk”

– nyilatkozta Rossi, akinek együttese az Európa-bajnoki selejtezőket egy szlovákiai vereséggel kezdte, hazai pályán ugyanakkor nyerni tudott a világbajnoki ezüstérmes horvátok és a walesiek ellen is.
„A szlovákok a horvátok ellen 46 percig erősen játszottak, jó játékosok alkotják a keretüket” – tette hozzá a szakember.

A sérüléssel küzdő középpályásokról, Pátkai Mátéról és Nagy Ádámról azt mondta, még értékelni kell a helyzetüket, és csak a vasárnap délutáni edzést követően döntenek arról, pályára tudnak-e lépni hétfőn. A szakember ugyanakkor megjegyezte, az állapotukkal kapcsolatban nem derűlátó.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány kiemelte, a horvátokkal szembeni, hazai pályán elszenvedett 4-0-s vereség ellenére sem szabad leírni a szlovák csapatot, de a magyar válogatottnak csak saját magára kell figyelnie.

„Hiszek a csapatban, a csapattársakban, a taktikában, bízom abban, hogy a mérkőzés csak egyféleképpen alakulhat”

– fogalmazott Dzsudzsák, aki szerint a válogatotton belüli hangulat nyugodt, a csütörtöki vereséget gyorsan lezárták magukban. „Mindannyian tudjuk, miről szól ez a tíz nap, ezt most már ki is mondhatjuk. Mindenki győzelemre vágyik” – tette hozzá a csapatkapitány.

„A három pont megszerzésére törekszünk, aztán, hogy milyen ajándékot tudunk adni a kapitány úrnak, az majd kiderül” – utalt Dzsudzsák arra, hogy Marco Rossi hétfőn lesz 55 éves.

A csapatkapitány a sajtótájékoztatón arra kérte a szurkolókat, mellőzzék a pirotechnika használatát és a rasszista rigmusokat, ugyanis az európai szövetség (UEFA) várhatóan kiemelt figyelemmel fogja kísérni a magyar–szlovák mérkőzést.

„Szeretném megköszönni a szurkolók eddigi támogatását, és bízom abban, hogy az azeriek ellen is telt ház előtt játszhatunk majd” – mondta Dzsudzsák, jelezve, hogy nem megfelelő szurkolói magatartás esetén várhatóan komoly büntetést szab ki az UEFA a magyar szövetségre.

A magyar–szlovák találkozót hétfőn 20.45-től játsszák a Groupama Arénában, a játékvezető a spanyol Antonio Miguel Mateu Lahoz lesz.

Az Európa-bajnoki selejtezők E csoportját négy forduló után a kilencpontos magyar válogatott vezeti, a szlovákok hat ponttal negyedikek.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata:

Gulácsi – Lovrencsics, Orbán, Baráth, Kádár – Kleinheisler, Nagy Á. – Dzsudzsák, Szoboszlai, Holender – Szalai.