Milyen hatással volt az 1956-os forradalom a csehszlovákiai közvéleményre, közelebbről a felvidéki magyarságra? Erre a kérdésre keresi és adja meg a választ a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet dokumentumfilmje, amelyet Budapesten a Magyarság Háza Filmklubja mutatott be.
Az egyórás alkotásban tizenöt visszaemlékező szólalt meg, de egy-egy különösen jellemző történetük, maradandó emlékük színészek előadásában meg is elevenedett. Az elhangzottakhoz, látottakhoz négy történész: Simon Attila, Popély Árpád, Bukovszky László és Vajda Barnabás fűzött gondolatokat.
Egyikük, dr. habil. Simon Attila részt vett a bemutatón, s a vetítés előtt rövid bevezetőt mondott, megindokolva, hogyan szánta el magát egy tudományos intézet a filmkészítésre.
Minden történész célja, hogy munkája ne csak egy szűk szakmai körhöz jusson el, hanem a széles közönséghez, ezért négy éve elhatározták, hogy a film nyelvén szólnak azokhoz, főként a fiatalokhoz, akiknek semmilyen személyes vagy családi emlékük nem lehet a közelmúlt drámai vagy tragikus eseményeiről.
Az első filmjük az orosz hadifogságba esett felvidékiek sorsát dolgozta fel, a következő a nyugati fogságba kerültek jóval kevésbé ismert történetét. Tavaly készült el harmadik filmjük: 1956 – az elfelejtett forradalom című, amit október 22-én 23 helységben mutattak be.
Magyarországon sem lehetett őszintén beszélni 1956-ról – emlékeztette a nézőket Simon Attila – elképzelhetik, hogy Csehszlovákiában még annyira sem. Az emlékek elhalványultak, elfelejtődtek, és sajnos az 1989-90-es fordulat után sem történt egy ideig semmi. A magyarországi történetírás rossz hagyománya volt, hogy megállt a határnál. A felvidékiek sem jeleskedtek 1956 hatásainak kutatásában, az erdélyiek ebben előbbre jártak.
Pedig a Felvidék nagyon figyelt Magyarországra 1956-ban. Az újságok egy ideig még jártak, ugyanis akkoriban a magyarországi lapok közül néhány még a kisvárosi standokon is kapható volt. A Kossuth Rádiót hallgatta mindenki, hiszen a felvidéki magyarság mindig úgy érezte, hogy sorsa össze van kötve az anyaországéval.
A forradalom kitörésétől kezdve a csehszlovák hatóságok igyekeztek elidegeníteni a lakosságot a magyarországi folyamatoktól. Fasiszta vérengzésnek állították be, és olyan dezinformációkat hintettek el, ami főként a többségi lakosságra hatott, hogy „jön Horthy meg az Esterházy gróf!”
Nyilván Esterházy Jánosra céloztak, aki szegény élete utolsó hónapjait szenvedte a mirovi börtönben. A propaganda azonban hatott a szlovákiai magyar kommunisták körében is, őket például fel tudták használni később a magyarországi vizsgálatoknál, kihallgatásoknál is. A felvidéki magyarok többségének azonban 1956 azt jelentette, hogy hosszú évek elnyomása, kisemmizettsége után először élhették át, hogy pozitív érzés magyarnak lenni, először érezhettek nemzeti öntudatot.
A filmben megszólalók többsége 1956-ban diák volt, főként középiskolás, mint Dolnik Erzsébet, némelyikük már főiskolás, mint Tőzsér Árpád vagy Nagy János, hogy a legismertebb szereplőket említsük. De mindegyikük, az akkori munkás, a bevonultatott katona, valamennyien személyes hangú emlékidézésükkel tették átélhetővé a néző számára az akkori felvidéki magyarságot átható reményt, majd csalódottságot, s a megtorlással is számoló ellenállást, a gyászszalagos tüntetést. S szinte mindegyikük elbeszéléséből visszacsengett: jó volt akkor újból felemelt fejjel magyarnak lenni.
A nagy tapssal fogadott film után Simon Attila szívesen válaszolt a nézők kérdéseire. Mi arról érdeklődtünk, hogy a tankönyvekben van-e szó 1956-ról? Nincs – hangzott a válasz –, még nem jutottunk odáig, hogy a tankönyveinket magunk írjuk.
Beszélni természetesen lehet róla, a tanár is foglalkozhat vele, de vannak fiatalok, akik immunisak a történelem iránt, viszont szerencsére vannak olyanok is, akiket meg lehet szólítani ilyen témákkal.
Több néző kérte a Magyarság Háza Filmklub vezetőjétől, hogy mutassák be a Fórum másik két filmjét is, és volt, aki azt az indokolt, de ott a helyszínen csupán költőinek számító kérdést tette fel, hogy vajon a magyar köztévé műsorszerkesztői ismerik-e ezeket az alkotásokat, hogy nagyobb közönség találkozhasson velük, nemcsak két tucatnyian egy kis filmklubban.
