Václav Mika (Fotó: TASR)

Václav Mika, az RTVS volt igazgatója mégsem szerepel majd az SaS jelöltlistáján. Erről egy levélben tájékoztatott, amelyet elküldött a párt tagjainak és a TASR hírügynökségnek is. Mikát Richard Sulík, az SaS elnöke vette fel az általa javasolt lista első 15 jelöltje közé.

Az RTVS volt igazgatója szerint ezt a listát az ő személye miatt kezdték el támadni.

„A saját bőrömön tapasztaltam meg az SaS úgynevezett Demokratikus magjának az intrikáit és rágalmait. Ezért hoztam meg szabad akaratomból ezt a felelősségteljes döntést.

A mai napon jeleztem Richard Sulíknak, az SaS elnökének, hogy visszavonom a jelöltségemet, és nem indulok a parlamenti választásokon” – írta a levélben Mika, hozzátéve, hogy továbbra is az SaS szimpatizánsa marad.

Mika kifejtette, azért fogadta el Sulík ajánlatát, hogy közös erővel adják vissza az országot az embereknek. „Sajnálom, hogy manapság már nem az eredmények vagy a kritikus kérdésekkel kapcsolatos logikus indokok számítanak. Napjainkban gyakran az érzelmek döntenek, illetve az a kép, amelyet valaki szándékosan ki akar alakítani az emberről annak ellenére, hogy az illetőnek világos szakmai története van, amellyel gond nélkül szembesíthető” – fűzte hozzá.

Az RTVS volt igazgatója köszönetet mondott Sulíknak és más párttagoknak a támogatásért és a bizalomért. Úgy véli, az SaS párt színvonalas programot kínál, amilyenre Szlovákiának szüksége van. Sulík hétfőn (szeptember 30.) mutatta be a saját listáját, melynek élén ő maga áll, a második helyet pedig Lucia Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselő foglalja el.

A listán szereplő első 15 jelölt között helyet kapott Václav Mika és Juraj Droba pozsonyi megyefőnök is.

Az eddig ismertetett nevek között ugyanakkor nem szerepelnek a Demokratikus mag nevű platform tagjai, így Ľubomír Galko, Natália Blahová és Jozef Rajtár sem. A javasolt jelöltlistáról az SaS szombati (október 5.) jelölőkongresszusán szavaznak majd.