(Fotó: pixabay.com)

Rossz hír a komáromiak számára: december 31-ével két tüdőgyógyászati járóbeteg-ellátó szűnik meg véglegesen. A hírt elsőként a Zdravita című lap közölte, amely egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy a probléma nem csupán a komáromiakat érinti, hanem a teljes járást. Mint írják, a közel 103 ezer lakosú Komáromi járásban egyetlenegy tüdőgyógyászati járóbeteg-ellátó marad, mégpedig Ógyallán.

Megkerestük Soós Ágnes doktornőt, aki évtizedek óta látja el Komáromban a tüdőgyógyászati vizsgálatokra érkező betegeket. Soós doktornő megerősítette a hírt, mely szerint az ő és a kolléganője által működtetett járóbeteg-ellátó is bezár. Utánpótlás híján így Komáromban teljesen megszűnik a tüdőgyógyászati járóbeteg-ellátó.

Kérdésünkre elmondta,

ő maga már tíz éve nyugdíjban van, akárcsak kolléganője, aki szintén évek óta nyugdíjas. Saját bevallása szerint a legfőbb oka annak, amiért végleg bezárja a rendelőjét, a kötelező elektronizáció.

„Én már hetvenévesen nem óhajtok új dolgokat tanulni. Már letelt a jótállásunk” – nyilatkozta némi iróniával Soós doktornő, aki jelenleg több mint ezer állandó betege mellett ellátja a körzeti orvosok által hozzá küldött pácienseket is.

Mint mondta, az ógyallai Baranková doktornőnek is megvan a saját körzete; hogy azon felül mennyit tud még vállalni, elképzelni sem tudja. Véleménye szerint a megyei tisztiorvosi szolgálat nem fog különösebben foglalkozni a kialakult problémával, mert megyei viszonylatban elég szakorvos van, hiszen beleszámítódik Nyitra is, ahol az egyetemi kórház teljes ellátást biztosít.

Feltehetőleg a megyeközponttól távolabb élő betegeket érinti majd súlyosabban a probléma, nekik egyelőre úgy tűnik, utazniuk kell majd. „Úgy néz ki, a betegeknek 2020 januárjától keresgélniük kell, de ha szerencsénk van, jön egy új kolléga, akinek azonban egyelőre hiányzik a szakvizsgája” – tette hozzá Soós doktornő.

Mivel a megye hatáskörébe tartozik az orvosi engedélyek jóváhagyása, ezért megkerestük az ügyben dr. Viola Miklóst (MKP), a Nyitra megyei egészségügyi bizottság elnökét. Viola Miklós tőlünk hallott először a kialakult helyzetről, ezért türelmünket kérte: amint érdemben tud nyilatkozni az ügyről, visszahívást ígért.

Természetesen megszólítottuk a megye vezető főorvosát is, akitől szerettük volna megtudni, hogyan reagál a megye a január elsejétől kialakult helyzetre, és milyen törvényi rendelkezések biztosítják a betegek zavartalan ellátását a Komáromi járásban. Ľubomír Ševčík elfoglaltságaira hivatkozva arra kérte portálunkat, fogalmazzuk meg kérdéseinket és elektronikus úton juttassuk el hozzá. A kérdéseinket elküldtük, amint megérkeznek a válaszok, cikkünket frissítjük.