samu istvan
Samu István, archívum

Egyáltalán nem probléma, sőt kell, szükséges. Végre! Csak az „üres” összefogás az, ami ismételten zsákutca! A helyezkedő, csak a parlamenti székekért, helyekért síkraszálló összefogással van probléma. Azzal, amikor azért fognak csak össze, hogy jusson be bárki, akárki, az elmúlt 10-15 évben prostituálódott nómenklatúra és még sorolhatnám a parlamentbe, na ezzel van igazából – nem csak nekem – problémám!

Szinte megint ugyanaz a lemez, mint az EU-s választásokkor: „Mert ha nem jutunk be, mi lesz velünk?” Miért? Eddig mi is volt? Sajnos érdemben egy nagy semmi! Már nem szeretném felsorolni mindazt a felnagyított semmit, amit becsomagolva állandóan el akarnak adni nekünk. Harminc évnyi tartozása van a politikai elitünknek velünk szemben.

Elég ha csak az „utolsó csepp a pohárba” jelzővel említve írom le, hogy még majdnem a himnuszunk nyilvános lejátszását és megtiltották magyar nemzetiségű politikusaink tehetetlen hozzájárulásával (legyenek azok hidasok, vagy szlovák pártok magyar nemzetiségű politikusai, illetve a parlamenten kívüli MKP, amely a törvényjavaslat törvényalkotási mechanizmusát nem kísérte figyelemmel).

Szóval becsapása, hitegetése a közösségünknek már elégszer megvolt. Értsék meg a tisztelt politikusaink, hogy nem elég csak egy szimpla összefogás!

Paradigmaváltásra van szükség, s főleg közös tartalomra, közös célkitűzésekre, ezek megfogalmazására! Olyanokra, amelyek meg nem fogalmazása, vagy ki nem harcolása miatt ma ott tartunk, hogy a közösségünk nemcsak a politikától fordult el, úgy összességében, hanem az etnikai alapú érdekképviseletet sem tekinti már biztos pontnak.

A család a legkisebb része a társadalomnak, olykor tükörképe, leképezése, de akár szemléltető eszköze is. Ismerhetjük azt az állapotot, amikor egy-egy család valamelyik felnőtt tagja miatt hullik szét, mert a férj (a politikai elitünk) sorozatosan becsapja a családot összetartó feleséget és gyerekeit is (a közösséget). Ígérget, de mindig csalódás éri a feleséget, sőt, árulás – megcsalás. Ez a feleség depresszióssá válik, kishitűvé, melankolikussá, befelé fordulóvá, vagy egyszerűen megunja és elválik, választ mást, aki felé a bizalma újra pozitív irányban nyilvánul meg. Társadalmunk, közösségünk a sorozatos be nem tartott ígéretek miatt oda jutott, ahová a fenti sorok lelki folyamatai mutatják. Ezért nem gond ma a felvidéki (becsapott) magyaroknak mást választaniuk! Akár szlovák pártokat is, ahol ráadásul megjelennek magyar nemzetiségű politikusok (új férjjelöltek).

Ne higgyük egy pillanatra sem, hogy az elmúlt 20-30 év nem hagyott nyomot társadalmunk reálérzékében, gondolkodásában. Engedjék meg, hogy egyik mentorom által többször elmesélt, a „felvidéki politikai életre” vonatkozó tanmeséjét leírjam, mivel az rendkívül jól szemlélteti a „csak” szimpla, tartalmatlan, közös célkitűzések nélküli, parlamenti székekért tolakodók összefogásának a helyzetét, ígéreteit:

Egyszer egy királyfi eltévedt az erdőben. Sűrű, sötét erdő volt, félt és nem találta a kiutat. Hirtelen meglátott egy csúf öreg banyát, aki rőzsét cipelt a hátán. Odament és azt mondta: Kedves néni, merre van a kiút(!) az erdőből? Az válaszolt: Királyfi, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál (nem szólította annak), én egy elvarázsolt szép királylány vagyok, s ha megcsókolsz, visszaváltozom szép királylánnyá, megmutatom az utat(!) és boldogan élünk, míg meg nem halunk. A királyfi mérlegelte a dolgot, igaz, hogy rút, de mégis a „szebb jövő”. Megcsókolta, de nem történt semmi. Azt mondtad, hogy a csók után minden szép lesz! Hány éves vagy te királyfi? – kérdezte a banya. Huszonöt – válaszolta a királyfi. Mire a banya: Huszonöt? És te még hiszel a mesékben?!

Summa summarum, reményeim szerint nem hiszünk a mesékben! Vagyis marad, kedves parlamentbe igyekvő barátaim, a paradigmaváltás, a közös tartalom és célkitűzések!
Amennyiben nem szedjük össze magunkat és nem fogalmazzuk meg a két legfontosabb alaptételt, hogy mi (őshonos nemzeti közösség) Szlovákiában társnemzeti státuszba szeretnénk kerülni a matematikai többséget alkotó szlovák polgártársainkkal, amely egy sor negatív diszkriminatív jogi helyzetet feloldana, vagy a területi autonómiát, önkormányzatiságot – ki hogy akarja vérmérsékletétől, érzékenységétől függően megfogalmazni – akkor a további harminc évünk ugyanolyan lejtmenetben fog eltelni! Elég csak a tegnap leégett ozsgyáni kastélyra gondolni… Pozsonyt abszolúte nem érdeklik a mi értékeink, emlékeink. Nem törődik velük, ráadásul hagyja az enyészetnek, vagy éppen a szerencsétlen bitangoknak, hogy felgyújtsák. Úgy látszik, erre soha nem jut a mi adóinkból pénz. Bezzeg Poprádon épül, szépül minden!

A turizmust is építik északon. Márpedig a Gömör, a mi „Erdélyünk” hihetetlen turisztikai potenciával rendelkezne, valamint az Ipoly mente is tele van természeti szépségekkel. „Pozsony” ezt is megoldja. Ha már materiális tőkét nem tud hozni, nem ad, nem is akar, ad helyette „humánerőforrást”, akiket képtelen volt az elmúlt harminc évben re-integrálni a társadalomba! Poprádról és máshonnan hozzánk, ide délre telepítik a Gömörbe és többek között az Ipoly mentére szakadatlanul, hol burkoltan, hol nyíltan, de mindenképpen mesterségesen, szépen megszervezetten különböző ingatlanmaffiózókkal együttműködve a leszakadó, szociálisan marginalizálódott csoportokat, mondjuk ki, a szlovák nyelvű romákat.

Tehát a re-integrációjuk megoldása helyett, még ezzel is nekünk okozva, a mi térségeinket terhelve további szociális kiadásokat „juttatnak” nekünk. Ránk terhelve az eddig államilag megoldatlan integrációjukat. Mindezt írom úgy, hogy ezzel nemcsak nekünk magyaroknak, hanem a velünk élő, magyar kultúrkörhöz tartozó magyar ajkú románknak is gondot okozva.
Csak pár dolgot említettem, amely az érdekképviseletünk tartozása a közelmúltban… Vajon hányszor szólalt fel ez ügyben a Most-Híd?! S az MKP? Vagy a „harcedzett” képviselői a parlamentben? Hányszor fog felszólalni az Összefogás Politikai Mozgalma ugyanezen emberekkel megtöltve?

Tehát új egységet új paradigmaváltással és politikai önreflexióval kell létrehozni! Amelyben első a tartalom, és csak utána következnek a személyi kérdések (önreflexióval), valamint a lista.

Ez vezérelje az új magyar politikai egység kialakítását.