Fotó: teraz.sk

A Legfelsőbb Bíróság Bírói Tanácsa vizsgálja, hogy a Haza (Vlasť) pártot immár hivatalosan bejegyezték-e, illetve hogy annak törvényes képviselőjeként Štefan Harabin szerepel-e. Vizsgálják továbbá azt is, hogy Harabint szerepel-e a politikai párt választási listájának vezetőjeként, közölte a SITA hírügynökséggel a Legfelsőbb Bíróság szóvivője, Alexandra Važanová.

Hozzátette még, hogy a bírói tanács hivatalos állásfoglalást kér a belügyminisztériumtól Harabinnak a TA3 televízió idén október 13-án sugárzott A politikában című műsorában való szereplésével kapcsolatban. Ugyancsak tájékoztatást kértek az igazságügy-minisztériumtól is arra vonatkozóan, vajon Harabin kérte-e már a bírói tevékenységének felfüggesztését. „A bírói tanács a kért információk alapján tesz majd lépéseket” – tette hozzá Važanová.

A bírák és esküdtek tevékenységét szabályozó törvény módosítása alapján az a bíró, aki jelöltként indul a parlamenti vagy európai parlamenti választásokon, nem tölthet be bírói tisztet. A bírók így nem szerepelhetnek a politikai pártok vagy mozgalmak jelöltlistáján. Az erről szóló törvénymódosítás Lex Harabin néven vált ismertté.

Štefan Harabin és pártja Facebook-oldalán a hét elején több politikai állásfoglalás jelent meg. A SITA hírügynökség érdeklődött a Legfelsőbb Bíróságtól, vajon a bíró a munkaideje alatt fejti-e ki politikai aktivitásait, mire azt a tájékoztatást kapta, hogy Harabin jelenleg a szabadságát tölti.

Arról, hogy belép a nagypolitikába, Harabin október elsején tájékoztatta a közvéleményt, amikor kijelentette, hogy a legközelebbi parlamenti választások alkalmával a Vlasť párt listavezetőjeként indul majd. Ezt megelőzően sikertelenül jelöltette magát a köztársaságielnök-választáson.

Harabin és pártja várható orientációjáról sok mindent elárulhat, hogy Kotleba (ĽSNS) október közepén választás előtti együttműködésre szólította fel őt, melyre Harabin először úgy reagált, a Vlasť önállóan indul a választáson és senki nem adhat neki ultimátumot. Később már változtatott az álláspontján, azzal, hogy döntéséről november 10-ig választ ad.

A politikai elemzők szerint az együttműködés mindkét párt számára gyümölcsöző lehetne, de nem feltételezik, hogy megismételhetnék az idei köztársaságielnök-választás eredményét, amikor Kotleba Harabinnal együtt összesen a szavazatok csaknem 25 százalékát szerezte meg.

Véleményük szerint az ĽSNS jelenleg eléggé stabil szavazóbázissal rendelkezik, s a Harabinnal való szövetség ugyan hozhatna nekik a konyhára, de nem valószínű az elnökválasztás sikerének a megismétlése. A két párt szövetsége a pártok valamelyikének listáján való közös indulás formájában lenne elképzelhető.

Az ĽSNS a legutóbbi közvélemény-kutatások eredménye alapján a szavazatok 10,2 százalékára számíthat, ugyanezen közvélemény-kutatás szerint Harabin pártja nem jutna be a parlamentbe, mivel csak a megkérdezettek 1,8 százaléka voksolna rá.

(Felvidék.ma/SITA/Webnoviny.sk)