A kassai székhelyű Szlovák Műszaki Múzeum részlegeként működő pozsonyi Közlekedési Múzeum fenti címet viselő vándorkiállítása 2019. november 11. és 2020. február 22. között tekinthető meg a komáromi Duna Menti Múzeum főépületében.

A kiállítás létrehozásának apropója Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója volt, ennek megfelelően a csehszlovák, ill. szlovák hajóépítés történetét a kezdetektől 2018-ig bezárólag dolgozza fel.

A komáromi hajógyár az első és a második csehszlovák köztársaság idején is az ország hajóépítésének központja volt, s ez a helyzet nem változott 1993 után sem.

Komáromban a modernkori hajóépítés kulcsdátuma az 1898-as esztendő, ekkor nyitotta meg ugyanis hajójavító műhelyét az Erzsébet-szigeten a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (MFTR). A hajógyár 1919-től a csehszlovák ipar érdekeit szolgálta, 1923 és 1938 között a Škoda-művek bérelte az államtól. Az első bécsi döntésig hajók sora készült itt a hazai és a külföldi piacra egyaránt, melyek közül

a Šturec nevű vontatóhajó, immár mint múzeumi műtárgy, a mai napig megtalálható Pozsonyban.

Gyártottak hajókat az Egyesült Királyság, Kína és a Dél-afrikai Unió részére is.

A csehszlovák, s így a komáromi hajógyártás történetének legnagyobb fellendülésére a második világháborút követő időszakban került sor. A gyárat Szlovák Hajógyár (Slovenské lodenice) névre keresztelték át és egy új üzemmel is bővítették. A gyártás addig nem látott ütemben folyt, ez volt a hajógyár működésének legtermékenyebb időszaka. A Komáromban gyártott személy- és teherhajók többsége a Szovjetunió részére készült.

Külön ki kell emelni az 1970-es években épített OL 400 típusú személyszállító hajókat, amelyek a maguk korában a legnagyobb folyami kabinos személyhajók voltak a világon.

A 20. század vége felé már tisztán tengeri hajókat is gyártottak Komáromban.

A komárominál ugyan jóval kisebb mértékben, de javítottak, ill. építettek hajót Pozsonyban is, már az 1940-es évek második felétől kezdődően.

A kiállítás célja a csehszlovák, ill. szlovák hajóépítés eredményeinek összefoglalása, a korabeli technikai eredmények, az egyedülálló hajóépítési rekordok bemutatása. Mindezt eredeti dokumentumok, felnagyított fényképek és méretarányos hajómodellek segítségével igyekszik elérni. Az igényes kivitelezésű tablóknak köszönhetően a látogatók a hajótervezés és hajóépítés kulisszáiba is betekintést nyerhetnek.

A tárlatot november 8-án, pénteken 16.00 órai kezdettel nyitják meg a komáromi Duna Menti Múzeum Kultúrpalota kiállítótermében.