Ján Richter, archívum (Fotó: TASR)

Csütörtökön reggel szociális segélyközpontot nyitottak Kolonban. Itt nyújtanak segítséget a tragikus buszbalesetben érintetteknek – tájékoztatott Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter, hozzátéve, a humanitárius alapnak köszönhetően anyagiakkal is segíteni tudja az elhunytak hozzátartozóit a tárca.

„Kolon polgármesterével konzultáltunk a segélyközpont megnyitásáról. A központot a koloni községházán nyitottuk meg, a gímesieket is ide várjuk”– mondta Richter.

Elmagyarázta, hogy a központban a munkahivatal és a Szociális Biztosító munkatársai várják az embereket, gyermekvédelmi szakemberek és gyermekpszichológusok is a segítséget kérők rendelkezésére állnak.

Richter közölte, hogy családsegítő szakemberek is dolgoznak a központban. A miniszter elmondta, a humanitárius alapból ilyen esetekben 800 eurós támogatás is nyújtható, ezt is a központban lehet igényelni.

Richter hozzátette, a nyitrai munkahivatal igazgatóját is megkérte, hogy a hivatal segítsen a temetések intézésénél, vagy bármi másban, amire szükség lehet az érintett településeken.

A szerdán, az I/65-ös aranyosmaróti úton, Malánta közelében történt baleset az egyik legnagyobb tragédia az ország történetében. A baleset 12 halálos áldozatot követelt, 15 ember megsérült.

Egy utasokkal teli autóbusz és egy teherautó ütközött. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a baleset miatt hazautazott Ciprusról. A pénteki napot nemzeti gyásznappá nyilvánították, 8-től 20 óráig félárbocra engedik a lobogókat.