Illusztzráció (Fotó: pestisracok.hu)

A görög parlament pénteken hajnalban elfogadta a menedékkérőkre vonatkozó szigorúbb törvényt, amelynek tervezete ellen több emberi jogi szervezet is tiltakozott.

A parlament egy csütörtök reggeltől péntek hajnalig tartó maratoni vita végén szavazott a tervezetről, és fogadta el azt. A dpa hírügynökség a szavazati arányról nem tett említést.
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök júliusban hatalomra került konzervatív kormánya szerint a tervezet célja a menekültügyi kérelmek elbírálásának, valamint az elutasított kérelmezők kitoloncolásának egyszerűsítése, ugyanis az ország hatóságai a jelenlegi rossz hatásfokú intézkedési keretben nem tudnak megbirkózni a migrációs helyzettel.

A szavazás előtti felszólalásában Micotákisz azt mondta: az új rendszer védelmet nyújt majd a menekülteknek, „de nem hagyja nyitva a kaput mindenki előtt”. „Nem maradhatnak az országban azok, akik nem szorulnak menedékre” – szögezte le.

Jelenleg mintegy 35 ezer ember él a görögországi fogadótáborokban, ami a hatszorosa annak, ahány embert ezek a táborok el tudnak látni.

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) már a törvény tervezetét is bírálta. A HRW szerint a törvény korlátozza a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezők menedékkérelemre vonatkozó jogait, munkavállalási esélyét, ráadásul kiszolgáltatottabbá teszi a különösen veszélyeztetett menedékkérőket, köztük a kísérő nélküli gyerekeket.

Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa csütörtökön Athénban, görögországi látogatása végén kijelentette: Görögországnak sürgősen javítania kell az égei-tengeri szigeteken tartózkodó menedékkérők helyzetén.

„Miután a migránsok helyzete drasztikusan romlott a görög szigeteken az elmúlt 12 hónapban, ezt azonnal orvosolni kell” – szögezte le a biztos, aki befogadó létesítményeket látogatott meg Leszboszon, Számoszon és Korinthoszon.

Mijatović kiemelte, hogy az EU pénzügyi támogatása nagyon fontos a helyzet megoldása érdekében, viszont a görög hatóságoknak le kell küzdeniük az összes olyan bürokratikus akadályt, amely akadályozza az alapok hatékony felhasználását. Ugyanakkor – tette hozzá – az európai országoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a menedékkérők áthelyezésével kapcsolatban, hogy Görögország lélegzetvételhez juthasson, és legyen lehetősége javítani a szigeteken uralkodó körülményeken.