November 25-én született, mi sem természetesebb, hogy Katalin napján a Katalin nevet kapta. Juhász Katalin fél évszázad, hét verseskötet és legújabban a Forbáth-díj büszke birtokosa. Teljesen egyedi hangot hozott a (szlovákiai) magyar költészetbe, s nézeteivel lehet vagy nem szabad egyetérteni, kétségtelen tény, hogy vershangja messziről megismerhető és senkiével sem párosítható. S nem mellesleg azon kevés par excellence szlovákiai magyar újságíró egyike, aki mintegy három évtizede mondja a magáét, s még nem fogta be a pörös száját.
Bár szülővárosát ma már évente csak párszor látja, hiszen öccsével, a szintén újságíró Lacival Pozsonyban élnek, ha teheti, hazalátogat idős szüleihez. Ha valakiről, róla nyugodtan elmondhatjuk, teljes fegyverzetben érkezett az irodalomba.
„A költészete párbeszéd, melynek résztvevői közül csak az egyik fél hangját halljuk, zömében társalgó stílusalakzatokból épül, a párbeszéd külső jegyei sorjáznak benne, magyarázó-kifejtő jelleggel, érzelmi-indulati töltettel” – írja már első verseiről Szeberényi Zoltán.
A rimaszombati iskolapadot azzal a Bogyó Noémivel koptatta együtt, aki viszont több évtizedes késéssel jelentkezett csak Vakfoltok című regényével, amely a napokban szlovákul is megjelent. A rimaszombati kereskedelmi után Pozsonyban magyar-angol szakon végzett, ahogy Laci öccse is, de amíg utóbbi elsősorban előadóként jeleskedett (megnyerte a Tompa Mihály Országos Szavalóversenyt is), addig ő a Heti Ifiben, majd a Kapufa a Parnasszuson címet viselő nemzedéki antológiában tette közzé az első verseit. S most szándékosan nem írtam, hogy a zsengéit, mert Juhász Katalint akárhonnan kezdjük olvasni, kész, kiforrott költővel találkozunk.
Gerezdek, Le Big Mac, Mentés másként, Makacs foltok, Látod, duzzad, Maga a dolog – összegereblyézett verseskötetek úgy négy-ötévenként. Igaz, többre nem is jutott ideje, hisz aki éli az újságírói lét mindennapjait, az a hosszabb műfajokat eleve a nyugdíjas éveire tartogatja. Szőrös Kő, Pátria Rádió, Új Szó – kassai regionális tudósító, kultúra rovat, Veszteségeink – ezek a napi volt és jelenlegi elfoglaltságai, s amikor már nagyon nem tudta napi prózában elmondani, akkor jöhetett a vers.
Személyes emlék, az első fontos találkozás emléke, valamikor 1994 novemberében, amikor épp a fél évszázad felét ünnepeltük a Rátkai Klubban egy könyvbemutatóval. Mikola Anikó (aki már csak lélekben volt jelen), Kovács Magda és a Gerezdek. „Semmi értelmes nem jut az eszembe” – írta Katalin az emlékkönyvünkbe. Szerencsére a Gerezdek-et követték a további kötetek.
Ahogy egy interjújában elárulta, Tőzsér Árpádot és Bettes Istvánt tartja gömöri példaképeinek. Szóval magasra tette a mércét. Az év elején megjelent Nyeretlen című kötete az első tudatosan összerakott kötete, úgynevezett konceptkönyv, amelynek egyetlen témája a nyereség, vagyis más szemszögből a veszteség kérdésköre.
Észrevesszük-e, hogy nyerésre állunk vagy van-e jogunk a veszteségeinken sokáig bánkódni – keresi a választ, de hogy megtalálja-e, abban már korántsem lehetünk biztosak. A kötet a minap elnyerte a tavalyi év legjobb felvidéki magyar verseskötete címét, s ahogy a kötetet és a szerzőt laudáló Tóth László írja róla: „Juhász Katalin e kötete is szűkszavú, visszafogott, minden szempontból letisztult és végletekig csiszolt versekben megnyilvánuló, sajátos hangú és nyelvezetű, önmagával koherens, súlyos költészetet nyújt olvasójának. A Nyeretlen nem könnyű olvasmány: hiányos (vers)mondatai, elhallgatásai, nem szokványos grammatikai szerkezetei számos szöveghelyén igénylik az olvasó közreműködését, ezek a megállók azonban segítik is eligazodását a költő meglehetősen kilátástalan, komor világában – világunkban – , vigaszra, s ruházatában is úgy vergődik, mint pókhálóba akadt légy, nem találva a szabadulás útját.”
Juhász Katalin ünnepel. „Alvásomat kísérje mindig//termékeny, sűrű álom.//Akkor is, ha napközben//csak a kijelölt utat járom.//Lámpás ne vonzzon szúnyogot,//ne legyen az ajtó vészkijárat.//Magamnak én csak ezt kívánom.”
Kedves Kati, mi viszont vagyunk annyira önzőek, hogy még sok-sok verseskötetet kívánjunk. Neked és ezáltal magunknak is.
