Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (Fotó: Kovács Tamás, MTI)

Ismét összeült a Külhoni Magyar Oktatási Tanács (KMOT) kedden Budapesten, a testület ülésén többek között a külhoni magyar köz- és felsőoktatás helyzete, a magyar állam támogatásainak hasznosulása szerepelt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tanácskozáson a KMOT által működtetett három bizottság képviselői beszámoltak a külhoni szervezetek idei munkájáról, az általuk szervezett programokról, a külhoni magyar nyelvű köz- és felsőoktatás helyzetéről, változásairól, a magyar állam támogatásainak hasznosulásáról, a pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatokról.

Az ülés résztvevői köszönetüket fejezték ki a magyar kormány által nyújtott sokrétű támogatásért, egyebek mellett a tanulói, hallgatói és oktatói ösztöndíjakért, a pedagógusszervezetek működtetésének, a továbbképzéseknek a támogatásáért, a magyar nyelvű tankönyvek biztosításán keresztül nyújtott segítségért.

A tanácskozáson Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elismerő oklevelet adott át Lászlófy Pál Istvánnak, a Külhoni Magyar Oktatási Tanács elnökének a romániai magyar oktatás terén kifejtett több évtizedes példaértékű munkája elismeréseként.

A 2013 óta működő KMOT-ot a kormány annak érdekében hozta létre, hogy a külhoni magyar tannyelvű nevelés-oktatás területén elősegítse a határon túli magyarság anyanyelvű iskolahálózatának és intézményrendszerének építését, megerősítését és megtartását az egyetemes magyar oktatási rendszerben, az egységes Kárpát-medencei oktatási térben.