A magyar honvédségről és magáról a honvédelemről, mint fogalomról sajnos a modern és békeidőkben egyre kevesebbek hallottak és tudnak mesélni.
Pedig az egykoron a hazát védő és a nemzetért életüket is adó katonákra méltán lehet büszke az utókor, és nem szabad, hogy tetteik a feledés homályába merüljenek. Ennek apropóján, mármint a magyar honvédek múltbeli eredményeinek megismerésének céljából Minden ami honvédelem címmel előadásra került sor Gútán, a helyi városi művelődési központ Rotunda helyiségében.
A rendezvény a Magyar Rend (Ordo Hungariae) és a Köz-Ért Polgári Körök szervezésében valósult meg.
Az esemény kezdetén Kurucz József, a Köz-Ért Polgári Körök elnökségi tagja néhány gondolattal köszöntötte az előadókat és a megjelent érdeklődőket. A továbbiakban a Magyar Rend részéről Lovag Czére János, az esemény egyik fő szervezője intézett néhány gondolatot a megjelentekhez. Köszönetét fejezte ki, hogy ennek az előadásnak otthont biztosított Gúta városa és a szervezők, illetve néhány gondolatban kifejtette, hogy a nemzeti lélek megőrzésének szempontjából elengedhetetlen az ilyen előadások lebonyolítása.
Ezt követően az esemény fő előadója, Vitéz Oláh László, nyugalmazott ezredes következett, aki a jelenlévőket egy képzeletbeli történelmi időutazásra kalauzolta, amelyen a magyar honvédek legcsodálatosabb epizódjai elevenedtek meg.
A 34 esztendőt leszolgált ezredes történelmi előadását a 19. század közepén kezdte. Kitért arra, hogy tulajdonképpen 1840-től datálható a honvédség kialakulása, a hivatalos megalakulása a magyar honvédségnek pedig 1849. szeptember 29-re tehető. Természetesen felidézte, hogy a honvédség, mint olyan, az ő és mások véleménye szerint már a honfoglalás időszakában is jelen volt.
Előadásában megemlítette, hogy már az 1848∕49-es szabadságharc idején a magyar katonák milyen sikereket értek el, és borsot törtek jó néhány nagy hadvezér orra alá, közéjük tartozott Gróf Josip Jelačić Bužimski, horvát származású császári-királyi táborszernagy is.
Szóba került a híres és méltán nevezetes pákozdi csata, amelyet, mint megtudtuk, elődeink eredetileg, Pákozd-Pákó-Sukoró háromszög csatájának neveztek.
Az eredeti pákozdi csata ugyanis az 1593-as évben már lezajlott. A 19. századnál maradva még tudomására jutott a hallgatóságnak, hogy 1868 decemberétől számítható a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése, amely egészen a 2004.11.3-i felfüggesztésig tartott, illetve még azt is elárulta, hogy az újkori békefenntartás, a békemisszió rendszere is egy magyar katonához, Pintér Gyulához köthető, aki először alkalmazta 1897-ben Krétánál.
Áttérve a 20. századra az I. világháború időszakában is belebotolhatunk a magyar honvédek hősies helytállásába.
Oláh György előadó ugyanis megemlítette, hogy a honvédek büszkén helytálltak és példát mutattak nem csak hazavédelemből, de erkölcsiségből is, valamint tudásból is jelesre vizsgáztak. Az akkori honvédek kitalálták, hogy alváskor egyszer az alsó öltözetüket, máskor pedig a felső öltözetüket vetik le. A levetett ruhadarabot elásták a földbe és kint hagytak egy cérnaszálat, amely láttán a tetűk rámásztak a ruhadarabra, majd másnap reggel, amikor már minden tetű rámászott, a honvédek kivették a ruhadarabot a földből és gyufával leégették a kártevőket. Ennek a módszernek köszönhetően a magyar lövészárkokban volt a legkevesebb a fertőzéses betegség.
Az előadás végéhez közeledve, a Don-kanyari ütközet sem maradhatott ki. A Don-kanyarnál a papírcsizma teóriával szemben gumibakancsban harcoló akkori hazafiak hősiesen helytálltak a több mint -40 Celsius-fok ellenére is.
A viszontagságos időjáráshoz jobban hozzászokott orosz hadsereg, valamint a németek elpártolása hozzájárult a tragédiához.
Végezetül 1956 is megemlítésre került. Az előadó véleménye szerint úgy kellene október 23-hoz viszonyulnunk, ahogyan 1848-hoz tesszük. Büszkén, felemelt fejjel honvédjeink és magunk miatt is.
Még egy érdekes tény is elhangzott, a hadtudomány körülbelüli 3400 éves időszaka alatt csak 268 olyan év volt, amikor nem volt háború, és ezért elengedhetetlen, hogy egy államnak erős és stabil hadserege legyen.
Az előadás végén Vitéz Oláh László megköszönte, hogy előadhatott, és mindenkit arra buzdított, hogy bátran terjessze a honvédség jó hírét, hiszen szükség van arra, hogy egy nemzet méltóképpen megbecsülje nem csak a nagy elődök hőstetteit, hanem a jelenkor hadseregében szolgáló honvédek, békefenntartók mindennapi hazáért és nemzetért végzett áldozatos munkáját is.
