A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) beszél, mellette Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter a találkozójuk utáni sajtótájékoztatón Felsőszellőben, az ott működő gázkompresszor-állomás központban 2019. november 25-én. (Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás)

Szlovákia és Magyarország hétfőn megállapodott arról, hogy segíti egymást egy esetleges gázválság idején – tájékoztatott Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszter Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után.

A tárgyalásra a Nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban, a felsőzellői (Veľké Zlievce) kompresszorállomáson került sor.

„Garantálnunk kell az energiabiztonságot, ha segíteni tudunk a szomszédainknak, akkor azt meg kell tenni. Ma megállapodtunk abban, hogy ha valamelyik fél kéri, rendelkezésre állunk” – mondta Žiga.

Elmondása szerint mindkét fél érdeke az együttműködés elmélyítése a földgáz- és az energiaszolgáltatás területén, erről két-három hónapon belül memorandumot írhat alá a két ország. 2009-ben gázválság állt be Szlovákiában, Žiga elmondta, akkor fordult elő először, hogy 50 év után nem érkezett Oroszországból Szlovákiába gáz Ukrajnán keresztül.

„Akkoriban nem voltunk felkészülve erre. A magyar kollégák ajánlották fel a segítségüket. Jelenleg megvan a kapacitás arra, hogy Szlovákiát vagy Magyarországot fél évig gond nélkül elláthassuk” – mondta Žiga.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j), Rastislav Nukovič, az Eustream szlovák gázvezeték-üzemeltető cég vezérigazgatója (b) és Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter (b2) Felsőzellőben, az ott működő gázkompresszor-állomás központban 2019. november 25-én.
(Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás)

Szijjártó úgy fogalmazott, fel kell készülni arra az eshetőségre is, hogy nem áramlik Ukrajnán keresztül földgáz Közép-Európába.

„A jövő év elejétől a magyar-szlovák rendszerösszekötő nagyobb kapacitással működhet, és szükség esetén több gázt is képes lesz szállítani” – mondta a magyar miniszter, és hozzátette, a kapacitás hétmilliárd köbméterre növekszik.

Az átlagos éves gázfogyasztás Szlovákiában jelenleg ötmilliárd köbméter. Magyarországon nagyjából ennek a duplája.

(klm, TASR/Felvidék.ma)