(Fotó: HE/Felvidék.ma)
Karácsonyi dupla számmal, ajándék 2020-as falinaptárral jelentkezett a Magyar7 hetilap. Beszélgetés Kozma Imre atyával; Kövesdi Károly: Az első ima; Az utolsó magyar király koronázása; Segíteni minden rászorulónak; Szegénységben is boldogan – a Magyar7 51. számának tartalmából válogattunk:


Heti színes – 
Öt százalék felett a Magyar Közösségi Összefogás. Távozik Andrea Kalavská egészségügyi miniszter. Orbán: a világ megtanulta Temesvár nevét. Egyre többen kedvelik a magyarokat Csehországban. Elsöprő konzervatív győzelem Nagy-Britanniában. Más felelőse van az eperjesi gázrobbanásnak? A felvidéki Ruszó Tibi nyerte az X-Faktort. A galántai Samsung 900 ember elbocsátását tervezi. Szlovák többségű bizottság dönt a Jókai Színház igazgatójáról.

Hírek –  Átrajzolódó erővonalak: Mérlegen 2019 – Üstökösként robbant be Čaputová. Hetekig működésképtelen volt az Alkotmánybíróság. Botrányos jogszabályra bólintott rá a Most-Híd. Félmillió felvidéki magyar európai képviselet nélkül maradt. Megegyezés helyett Magyar Közösségi Összefogás. Korrupt kormány, megosztott ellenzék.

Piac – Nyugat-Európa gatyamadzagján

Interjú – A szabadság arra való, hogy az ember megtegye a jót – B. Vida Júlia Kozma Imre atyával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökével, a Betegápoló Irgalmas Rend magyarországi vezetőjével beszélgetett.

Közélet – Milyen éve volt 2019-ben, s mire számít 2020-ban? Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, a Magyar Közösségi Összefogás listavezetője; Tóth László költő; Matus Mónika, a Szenci Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója; Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja országos elnöke; Dobay Beáta, a komáromi Selye János Egyetem Testnevelés Tanszékének vezetője; Tatai Robi mesterszakács; Szarka Gyula Kossuth-díjas zenész, a Ghymes együttes tagja; Kiss Kósa Annamária divattervező; Iván Tamás, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke; Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke; Kósa Lőrinc videós, a Vízsodorta históriák operatőre; Bari Jenő focista, edző; Zalka Lóránt tanár, a Vízsodorta históriák szerkesztője; Furik Csaba, Kisgéres polgármestere; Bugár Anna színművész

Ünnep –  a finnországi Mikulás jövőre szívesen ellátogatna Magyarországra. Zsidó János féli esperesplébános karácsonyi gondolatai, Kiss Miklós örösi református lelkész ünnepi gondolatai

Múltunk – „Csak egy nap a világ” – 75 esztendeje, 1944. december 24-én sokaknak jutott eszébe a fenti sláger – ekkor kezdődött Budapest véres ostroma.
B. Kovács István a rimaszombati Szügyi Mihályra emlékezik.

Múzsa

Irodalom: Karácsonyi olvasnivaló

Kultúrtörténet: Zsigmondy, a mélyfúrások úttörője
Őstörténet:
Az István-kori magyar társadalom

Interjú –  Hálás vagyok a sorsnak – Matus Tibor Németh Imre színésszel, kultúrszervezővel beszélgetett.

Kultúra: Magyar Örökség díjas a Szőttes.

Múltunk: Az utolsó magyar király koronázása

Tájaink –  A pozsonypüspöki Mészáros Mariska néni és a régi karácsonyok. A királyhelmeci Subsidium Polgári Társulás fő tevékenysége – segíteni minden rászorulónak. A komáromi Majer Jázmin színészpályára termett. A vágsellyei Suba Sára két év alatt a világ tetejére jutott. A szímői Csémi Éva teszi a dolgát, mint Antigoné.

Autizmussal élve – magad, uram… – a zselízi Fábik Anna 11 éves fiának története. Szegénységben is boldogan – látogatóban a füleki Botos családnál. A tornaljai Jokman Olivér bízik a csodában. Az alistáli Ecori Polgári Társulás a hátrányos helyzetűeket segíti. A szeretet illata – a csécsi mézeskalácskészítő, Vranai Erika.

Életmód – Ünnepi díszben egyszerűen, otthonosan.

Íz-lelő – Gombás káposztaleves tárkonyos burgonyagombóccal. Pulykakoszorú. Újévi lencsesaláta. Lávasüti

Kertészkedő – a karácsonyi kaktusz

Humor – az igazsághoz nincs mit hozzátenni

Szurkoló – Látványos sikerek és fájó kudarcok. Külföldi edzők nélkül jobban volna?

A TV műsor 2019. december 29-ig szól. A keresztrejtvényben Karinthy Frigyes gondolatát fejthetik meg. A hátlapon a karaszkói evangélikus templom látható.

Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg a lapot ITT.

A legközelebbi szám 2020. január 7-én jelenik meg.