Fotó: Shutterstock

Az IKEA valamennyi piacán kivonja január elsejétől az egyszer használatos műanyag termékeket, egyebek mellett az egyszer használatos műanyag szívószálakat, tányérokat, poharakat, evőeszközöket és fagyasztótasakokat – közölte a svéd lakberendezési vállalat hétfőn az MTI-vel.

A közleményben Vladimir Vísek, a cseh-magyar-szlovák régió fenntarthatósági vezetője kifejtette, az intézkedés célja, hogy a vásárlóikat arra ösztönözzék, hogy a termékeket hosszú ideig használják, és azokat részesítsék előnyben, amelyek fenntartható módon készültek, a műanyagok esetében például újrahasznosított PET palackokból.

Kiemelték, 2030-ra az IKEA csak olyan termékeket fog gyártani, amelyek megújuló vagy újrahasznosított anyagokból készültek

Továbbá támogatja a használt termékek felújítását, újraeladását, illetve újrafeldolgozását.

***

Az Európai Unió 2021-től betiltja azokat a termékeket, mint például a szívószálakat, műanyag tálakat és evőeszközöket, amelyek környezetbarát anyagok felhasználásával megfizethető áron helyettesíthetők. A többi műanyagterméknél pedig a fogyasztás csökkentését, a szelektív gyűjtést, illetve az újrahasznosítás fokozását írja elő, példaként említették, hogy 2025-re célként tűzték ki a PET palackoknál a 90 százalékos újrahasznosítás elérését.

Az uniós előírás által érintett egyszer használatos műanyagok gyártása Magyarországon a csomagolóiparnak 2-5 százalékát teszi ki.

A szektorban vannak olyan cégek, amelyek kizárólag az érintett termékkör gyártásával foglalkoznak, míg más vállalatok árbevételének jelentős részét adja ezek gyártása.

Magyarországnak a műanyagok újrahasznosításánál is fejlődnie kell, ugyanis az ország ezen a téren a sereghajtók között van az Európai Unióban: míg Magyarországon az arány 25-26 százalék, addig 17 ország már 40 százalék felett jár, 3 országban pedig 50 százalék feletti az újrahasznosítás aránya. A másik probléma pedig abból adódik, hogy a képződő műanyaghulladék több mint felét Magyarországon még mindig hulladéklerakókban helyezik el (vagyis a föld alá temetik), miközben egyre több európai ország tiltja vagy erőteljesen korlátozza ezt a megoldást.