(Fotó: jokai.sk)

A Komáromi Jókai Színház decemberben mutatta be legújabb darabjaként az Óz, a csodák csodája musicalt. A népszerű családi darabot Méhes László rendezte.

A családi musicalben a  gyermekszereplők mellett Culka Ottó Madárijesztőként, Szabó Viktor Bádogemberként, Cs. Tóth Erzsébet Nyugati boszorkányként, Holocsy Krisztina Glinaként, az Északi jó boszorkányként, Majorfalvi Bálint Gyáva oroszlánként szerepel.

Ez lélekkel és szívvel játszott darab sok mókával és szórakozással – fogalmaztak a társulat tagjai a Színházi Lábjegyzet videóban. Mint elmondták, Méhes László külön kérése volt, hogy a szereplők szeressék egymást, erős közösséget alkotva.

Az eseményfolyam felnőttmeseként is értelmezhető, ám  gyermekek is jól szórakozhatnak rajta. Mindenki megtalálja benne azt a fajta értéket, ami akár az ő mozgatórugója is lehet

– jegyezte meg a lábjegyzetben Szabó Viktor.

Olyan morális, etikai értékek jelennek meg benne, amelyek örökérvényűek. Fontos szerepre jut a barátság, a közösség illetve a szeretet.

A díszlet könnyen mozgatható, s mégis látványos. Ez elősegíti a produkció utaztatását. Az előadásnak lelke van, tanulságos és izgalmas mese –  emelték ki végezetül a lábjegyzetben.

A népszerű családi musical legközelebb 2020. január 12-én, 15 órakor kerül színpadra, jegyek már válthatóak.