(Fotó: Kárpátalja.ma)

December első hetében a helyére került II. Rákóczi Ferenc lovas szobra a beregszászi Budapest téren. Ünnepélyes felavatására december 17-én, kedden kerül sor. Kárpátalja lakossága száz évvel ezelőtt akart Munkácson lovas szobrot állítani a nagyságos fejedelemnek, de akkor ezt a trianoni események megakadályozták. Száz évvel később Beregszászban végre sikerült – olvasható a Kárpátalja.ma hírportálon.

A szobor alkotója Győrfi Lajos. A szoborral kapcsolatban a portálnak kifejtette: 186 cm a ló marmagassága, és közel 220 cm magas Rákóczi rajta, ami azt jelenti, egy negyeddel nagyobb az életnagyságúnál. A bronz lovas szobor súlya 1,2 tonna, ami megfelel egy átlagos személyautó súlyának.

Az alkotó Felvidéken is ismert. Mint elmondta: ez a tizenegyedik ilyen nagyságú alkotása, a legnagyobb Jan Sobietski lengyel király párkányi szobra, utána a most Beregszászban felállított a következő méret tekintetében.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke is ott volt a szobor felállításánál, melyet történelmi eseménynek nevezett. Lapunknak elmondta: „Rákóczi újra megérkezett Beregszászba, hiszen 1703-ban már járt itt. A beregszászi magyarok nemzedékek óta szerették volna, hogy legyen egy szobra a városban, és ezt most sikerült megvalósítani. Rákóczit sok szál köti Beregszászhoz, például az, hogy itt kezdődött el a szabadságharc a zászlóbontással. Most ez végre megvalósult, száz évvel Kárpátalja elcsatolása után, egy rendkívül nehéz helyzetben. Hálásak lehetünk a szobrászművésznek, Győrfi Lajosnak, a magyar kormánynak, amely ezt finanszírozta, Grezsa István miniszteri biztos közreműködésével. Remélem, hogy fontos értéke lesz ez a szobor a városnak, ahol meg lehet majd emlékezni a nagyságos fejedelemről” – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.

A teljes cikk ITT olvasható.

(Kárpátalja.ma/Felvidék.ma)