Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ-közgyűlés emberi jogi kérdésekkel foglalkozó ülésén New Yorkban 2019. december 18-án. MTI/Borsos Mátyás

Magyarország, néhány hasonlóan gondolkodó országgal, köztük Lengyelországgal közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja ne válhasson semmifajta hivatkozási alappá a nemzetközi jogban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban, felszólalva az ENSZ-közgyűlés emberi jogi kérdésekkel foglalkozó ülésén.

„Bebizonyosodott amit tavaly mondtunk, azok után, hogy Magyarország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Csehország, Izrael és Brazília elutasította a globális migrációs csomag elfogadását az ENSZ-ben. Már akkor világos volt, hogy ami nem ment egyszerre és egészében, arra az ENSZ – az Európai Unió támogatásával – kísérletet tesz részenként” – hangoztatta a tárcavezető.

Szijjártó Péter szerint amióta tavaly hat ország elutasította a szóban forgó csomag elfogadását,

az ENSZ-ben gyakorlatilag sorra gyártják azokat a határozatokat, amelyek a globális migrációs csomagra és a globális menekültügyi csomagra hivatkoznak, és ezáltal folyamatosan kísérletet tesznek arra, hogy ezt a két csomagot a nemzetközi jog részévé, ott hivatkozási alappá tegyék.

„Magyarország álláspontja egyértelmű: ahogyan a globális migrációs csomag egészében, úgy részeiként sem válhat a nemzetközi jog részévé, nem válhat nemzetközi jogi hivatkozássá” – szögezte le Szijjártó Péter.

Felhívta a figyelmet arra, hogy azok a határozatok, amelyeket most is, az év végén gyárt az ENSZ, gyakorlatilag arról szólnak, hogy a határvédelmet relativizálják és emberi jogi kérdéssé tegyék, holott

Magyarország álláspontja egyértelmű: a határvédelem szuverenitási és biztonsági kérdés, és megengedhetetlen a határok megsértése, ennek elősegítése és a határsértők mentegetése.

Ezek a határozatok tovább ösztönzik a migrációt, arra buzdítják az embereket, hogy válasszanak egy országot, ahol élni kívánnak, és ahhoz, hogy odajussanak, nyugodtan sértsék meg biztonságos országok tucatjainak határait – fejtette ki.

„Ez számunkra elfogadhatatlan! A nemzetközi jog világosan beszél: ha valakinek el kell menekülnie a hazájából, akkor az első biztonságos országig mehet, ott kell maradnia átmenetileg mindaddig, amíg a hazatérés körülményei nem lesznek adottak. Ehhez képest az ENSZ azt népszerűsíti és segíti elő, hogy azok, akik elmenekülnek a saját hazájukból, vagy valamilyen oknál fogva elhagyják a saját országukat, nyugodtan menjenek el akár a világ másik sarkába” – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint ez azért elfogadhatatlan, mert az ellenőrizetlen tömeges migrációs hullámok nagyon komoly veszélyt és biztonsági kockázatot jelentenek az egész világra, különösen azokra az országokra és térségekre, amelyek tranzitútvonalként szolgálnak a migráció számára.

„Mi, itt Közép-Európában, sajnos, rendelkezünk szomorú tapasztalatokkal, és rendelkezünk figyelmeztető jelekkel is, hiszen jelenleg mintegy százezer illegális bevándorló torlódott fel a Nyugat-Balkánon, és világos, hogy amennyiben ezek az illegális bevándorlók útnak indulnak, akkor ez a terrorszervezetek számára is lehetőséget biztosít arra, hogy a szélsőséges ideológiájukat és terroristáikat világszinten és világszerte elterjesszék” –figyelmeztetett Szijjártó Péter az ENSZ-ben.