(Fotó: MKSZ.hu facebook oldala)

Vesztes mérkőzéssel végzett az Európa-bajnoki középdöntőben a magyar válogatott az utolsó mérkőzésen, Portugália ellen január 16-án, Malmöben. A szerda délutáni mérkőzés előtt Gulyás István szövetségi kapitány kihasználta újabb cserelehetőségét és Tóth Ádám helyett Bartók Donát került a 16 tagú keretbe. A csoportkör végére azonban elfogytak a magyarok.

Gulyás István nyilatkozatában elmondta: „Igyekszünk meglepni a portugálokat, nyitottabb kezdésre számítunk.” A szakkommentátorok véleménye szerint a két csapat között a fáradtság, a pillanatnyi forma és a játékstílus fog dönteni. A tegnapi mérkőzés során a svédek különösen magas szinten védekeztek, ez azonban a portugáloktól nem várható. Viszont mindenkinek bele kell adnia a maximumot, kevesebb hibával és eredményesebben kell játszani.

A csapatok visszafogott tempóban kezdtek. Az első percekben a portugálok gyakorlatilag csak szabálytalanságokkal fogták vissza a magyarokat. Kaptak sárga lapot és kiállítást is.

Szinte üres volt a Malmö Aréna, jól hallatszott a magyar szurkolók biztatása. Tíz perc után egy találattal vezettek a magyarok. Ismét Mikler védései biztosították az eredményt. Kemény küzdelemben, de sajnos sok kihagyott helyzettel játszottak a magyarok és a portugálok két góllal el is húztak. A 22. percben Bóka egyenlített ki, aki az üres kapuba vágta a labdát.

A félidő hajrájában azonban három góllal vezettek a portugálok. Balogh viszont megszerezte magyar válogatottként a 200. gólját, ezzel szépített. Végül aztán Ligetvári bombájával két gólra csökkent a sípszókor a hátrány. Portugália–Magyarország 16:14.

Egy nagy fordulatra volt szükség a második félidőben. Ez azonban az induláskor nem sikerült. Két gólt hoztak ismét, így már négy találattal vezettek a portugálok. Az energiákból csak az egy-egy találatos felzárkózásra futotta a magyaroknak. Az idő múlásával a kapkodás volt jellemzőbb, amit az ellenfél a javára is fordított, már öt találattal vezettek, amikor 13 perc volt hátra.

Ez a mérkőzés kicsúszott a magyarok kezéből. Az, hogy ez mire lesz elegendő, a csoport többi mérkőzésének eredményétől és a gólarányoktól is függ majd.

 

A magyar válogatott kerete Portugália ellen:

Kapusok: Mikler Roland (Mol-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém)
Jobbszélsők: Fekete Bálint (Cuenca – Spanyolország), Hornyák Péter (Tatabánya)
Jobbátlövők: Balogh Zsolt (Tatabánya), Bartók Donát (klub nélkül), Máthé Dominik (Balatonfüred)
Irányítók: Győri Mátyás (Tatabánya), Ubornyák Dávid (Gyöngyös)
Beállók: Bánhidi Bence (Mol-Pick Szeged), Rosta Miklós (Mol-Pick Szeged), Sipos Adrián (Tatabánya)
Balátlövők: Ligetvári Patrik (La Rioja – Spanyolország), Nagy Bence (Ferencváros), Szita Zoltán (Wisla Plock – Lengyelország)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred)
Szövetségi kapitány: Gulyás István
Edző: Chema Rodríguez
Csapatmenedzser: Nagy László
Kapusedző: Haris Porobic