Margaritis Schinas (Fotó: euroacktiv.com)

Az Európai Bizottság migrációért felelős alelnöke szerdán Bécsben bemutatta az új migrációs és menekültügyi paktumot.

Margaritis Schinas elmondta, hogy az EU az eddiginél szorosabban kíván együttműködni a bevándorlók származási, illetve az általuk igénybe vett tranzitországokkal.

Az unió lényegesen nagyobb figyelmet fordít majd a külső határok védelmére és a szolidaritásra – tette hozzá.

Schinas emlékeztetett arra, hogy Törökország négymillió migránst fogadott be, akik a szíriai polgárháború elől menekültek el otthonukból. A politikus reményét fejezte ki, hogy Törökország – az EU anyagi támogatásával – továbbra is ellátja őket.

Ellenkező esetben Európa felkészültebb lesz, mint a 2015-ös bevándorlási hullám csúcspontján volt – szögezte le.

A korábbi menekültügyi törvények, valamint a dublini egyezmény szabályai idejétmúlttá váltak, hiszen akkor alkották őket, amikor a menedékkérelmek száma sokkal alacsonyabb volt, mint most – mondta Schinas.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Európa továbbra is célállomása lesz a migránsoknak.
„Az, aki nem kap menedékjogot Európában, nem maradhat itt”, ezért az EU-nak növelnie kell a visszaszállítások számát a származási országokba – tette hozzá.

Az új migrációs és menekültügyi paktum előkészítéséről novemberben beszélt az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen.

A paktum célja átalakítani az Európai Unió migrációs politikáját. A tervek szerint a jövő héten mutatják be az új javaslatot.