Fotó: ProfitLine.hu

Nagyon fontos kérdés a klímavédelem Magyarországon is, sőt a téma sokkal fontosabb annál, minthogy politikai csatározások kereszttüzében legyen – emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A szóvivő hangsúlyozta, az a nyolcpontos klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelyet a kormány elfogadott, tervszerű és sok feladattal járó csomag.

„Nem látom, hogy melyik lenne az a pontja, amivel egy, a hazáért felelősen gondolkodó, a klímáért és a természetért tenni akaró ember ne értene egyébként egyet” – mondta. Hozzátette: az akcióterv olyan pontokból áll, mint a fa- és erdőtelepítések elősegítése, az illegális hulladéklerakatok elleni küzdelem, vagy éppen az egyszer használatos műanyagok betiltása.

Kifejtette, a célok között szerepel, hogy a következő 10 évben az erdős területek arányát 21 százalékról 27 százalékra növelik, másrészt vállalták, hogy minden újszülött után 10 fát ültetnek, ami évente körülbelül egymillió fát jelent.

Ugyanakkor támogatják a nap- és atomenergia felhasználást is, hiszen ez a két tiszta energiahordozó kell ahhoz, hogy a rezsi és az élelmiszer ára ne emelkedjen a jövőben.
Szentkirályi Alexandra kiemelte, szép és egészséges környezetet szeretnének teremteni.

Emellett a kormány elkötelezett, de elvárják a nagy külföldi multinacionális vállalatoktól is, hogy vegyenek részt a küzdelemben. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozások esetében a kormány 32 milliárd forinttal támogatja a megújuló energiaforrások felhasználását.
A Mátrai Erőmű kapcsán elmondta, az üzem folyamatosan áll át egy minél környezetkímélőbb modellre.