Főző Zsolt, a TMRG igazgatóhelyettese

A Tompa Mihály Református Gimnáziumban múlt héten nyílt napokon fogadták az alapiskolák végzős tanulóit, valamint a nyolcosztályos gimnáziumba készülő ötödikeseket és szüleiket.

Az érdeklődő diákokat Molnárné Pelle Beáta iskolaigazgató ismertette meg az intézmény pedagógiai programjával, az oktatás szervezésével, a felvételi kritériumokkal. Emellett részt vehettek a tanítási órákon is. Másnap pedig Csízi Zoltán tánctanár vezetésével megrendezték az iskola próbabálját.

Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma

Ha az időpont valamilyen oknál fogva nem felelt meg az érdeklődőknek, előzetes egyeztetés után szívesen állnak rendelkezésükre, kérdéseikre örömmel válaszolnak a 047 56 21 511-es telefonszámon vagy a tmrg@reformata.sk e-mail címen.